Támogatást nyertek, mert tehetségesek

Az ünnepélyes kihirdetés a virtuális térbe szorult, de ez semmit sem von le a teljesítmények értékéből és értékeléséből. Licisták is nyertek azokon az evangélikus ösztöndíjakon, amivel a tehetséges diákokat támogatja az egyház.

Varga Boróka (9.D), Varga Gabriella (9.0 angol), Molnár Anna Laura (11.D), Sebestyén Ádám (11.A) és Róth Zsigmond (11.C) a Schedius Tanulmányi Ösztöndíj-pályázaton nyertek támogatást a Líceumból. Breuer Bence (9.A) pedig a Sztehlo Tanulmányi Támogatást érdemelte ki.

A Schedius Tanulmányi Ösztöndíjra azok a diákok pályázhattak, akik evangélikus középiskola 9-12. évfolyamára járnak, evangélikus felekezetűek, és kiemelkedően teljesítenek a tudományok, a művészet, a sport vagy a  közösségszervezés területén, ezen kívül  aktív tagjai  az evangélikus közösségnek is. Az elnyert támogatás lehetőség ad arra, hogy eszközt vásároljanak vagy tudásuk elmélyítésének más forrását finanszírozák. Sebestyén Ádám és  Róth Zsigmond például laptopot vásárol az elnyert támogatásból. Molnár Anna Laura, aki igazolt kosaras, a teljesíményét segítő  eszközbe fektet, Varga Borókának lesz saját klarinétja, Varga Gabriella pedig a nyelvvizsgadíjat fizeti be. 


fotó: Líceum

A Sztehlo Tanulmányi Támogatásra az evangélikus középiskolák  9-12. évfolyamos diákjai pályázhattak, ha az egyes tantárgyakban vagy területeken kiemelkedően teljesítenek. Nem feltétel az evangélikus felekezethez tartozás, az elnyert támogatás lényege, hogy segítsen. A Líceumból Breuer Bence pályázatát tartották érdemesnek a támogatásra, így Bence beíratkozhat egy programozói kurzusra. 

A pályázókat mentortanárok segítették, velük együtt ünnepeltek a nyertesek a Líceum udvarán.  Tölli Balázs igazgató gratulált a sikerekhez, kiemelve, hogy a támogatások segítségével előbbre jutnak. "Szabadsággal tekintsenek a körülöttünk lévő világra. Olyan szabadsággal, mint amilyennel Schedius Lajos egyházat és iskolaügyet szervezett, olyannal, amilyennel Sztehlo Gábor gyerekeket mentett" - adott lelki útravalót a nyerteseknek az igazgató. Az alkalom kapcsán a Líceumban érettségizett Sztehlo Gábor emléktáblájára is került friss koszorú. 

Borítókép; Líceum 

Címkék: Líceum

Legnépszerűbb cikkek