| 2017. szeptember. 1. | 1 perc olvasás

Tanévnyitó a Szent Mihály templomban

2017. szeptemberének első napján tartották a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanévnyitó ünnepségét a Szent Mihály-templomban.

Az ünnepélyes tanévnyitón részt vett az iskola apraja-nagyja, ahol a legizgatottabbak talán a kis elsősök voltak, akikre sok érdekes és új kaland vár majd iskolás éveik alatt. A kicsik most még ugyan a megilletődöttség miatt keresték a szülők bátorító tekintetét, de nagyon talpraesetten és fegyelmezetten vettek részt életük egyik meghatározó eseményén, az első tanévnyitójukon. 

A Szent Mihály-templomban tartott tanévnyitón dr. Veres András megyéspüspök celebrálta a szentmisét. Ezt követően a tanévnyitó keretein belül a város nevében dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere jelképesen átadta az elsős és másodikos diákoknak az önkormányzat által biztosított ingyenes füzet- és tanszercsomagokat. 

A város közéletének képviseletében a tanévnyitón Dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, Dr. Simon István alpolgármester, Dr. Farkas Ciprián önkormányzati képviselő, városi tanácsnok is jelen volt. 

Az ünnepségen Dr. Kovács András, a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója köszöntötte a megjelenteket és tájékoztatta a szülőket illetve a diákokat a legfontosabb újdonságokról valamint eredményes és sikeres tanévet kívánt a gyerekeknek az idei tanévre is. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek