| 2016. március. 19. | 1 perc olvasás

Tavaszköszöntés Brennbergbányán

A brennbergi részönkormányzat és a Brennbergi Kulturális Egyesület szervezésében immár harmadik alkalommal rendezték meg a hagyományos Tavaszköszöntő Találkozót Brennbergbányán. (Nyitókép: Németh Péter)

Az előző évek sikerét jelzi, hogy a településrész „Fő tere” ezúttal is megtelt tavaszt váró fiatalokkal és idősekkel egyaránt.

A rendezvényen Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A város polgármestere a közösség összetartó erejéről, a civil szervezetek rendkívül fontos, közösségkovácsoló szerepéről beszélt.

A helyi óvodások tavaszcsalogató műsorát a soproni Petőfi Színház művészeinek produkciója koronázta meg, akik verses irodalmi összeállítással készültek a résztvevők számára.

Az előadást követően a házigazdák étellel és itallal kedveskedtek a kilátogató vendégek számára, akiknek lehetőségük nyílt kötetlen együttlétre és baráti beszélgetésre.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek