Az edzőváltásról a klub elnöke, Csiszár Ákos a következőket mondta:
„Április eleje óta egyeztettem Weitner Ádámmal a hosszabbításról, hiszen nagyon elégedettek voltunk a munkájával, és a jövőt is vele képzeltük el.
A szakvezető azonban a végső határidőig, május végéig sem adott érdemi választ arra, hogy elfogadja-e az általunk felkínált további közös soproni utat, így megköszöntem a szakembernek az elvégzett munkáját, és további sok sikert kívántam a pályafutásához.
A jövővel kapcsolatban természetesen vannak kiszemeltjeink a vezetőedzői posztra, jelenleg is azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a felnőtt keretünk új szakvezetőjét.”
| 2021. június. 3. | 1 perc olvasás
Távozik Weitner az NBIII-as SC Sopron éléről
Távozik az NB III-as SC Sopron éléről Weitner Ádám. A szakember Horváth Csaba után vette át a soproni kispadot a 2020/2021-es szezon elején. Az együttes friss feljutóként a hatodik helyen végzett a harmadosztályban.