| 2017. október. 6. | 1 perc olvasás

Téglajegyekkel a bánfalvi templomért

A sopronbánfalvi evangélikus templom felújítására téglajegy programot hirdetett az Evangélikus Egyházközség.

Mint azt megtudtuk, a tetőszerkezet olyannyira megrongálódott, hogy szinte azonnali javítás szükséges, amely mellett aktuálissá vált már a templom régi nyílászáróinak cseréje is, valamint a homlokzat bepucolása is a „sürgős tennivalók” listáján szerepel.

Most lehetőség nyílt arra, hogy akiknek a templom illetve a gyülekezet fontos, vagy valamilyen módon kötődnek hozzá, azok most téglajegyek vásárlásával támogathatják a halaszthatatlan munkák kivitelezésének anyagi forrásait.  

Egy téglajegy ára 5000 forint, melyek megvásárolhatók az istentiszteletek alkalmával és más gyülekezeti programok előtt vagy után, vagy pedig egyeztetett időpontban a presbitereknél  (tel.: 06 20 824 26 11) illetve a Hajnal téri virágboltban a nyitva tartás szerinti időben.

Lehetőség van banki átutálassal is támogatni a felújítást, ez esetben azonban kérik, hogy a megjegyzés rovatba írják oda a lakcímüket, amire a téglajegyet postázhatják. 

Számlaszám:  12094002-00383888-00100005 Raiffeisenbank Sopron

 

A százezer forint feletti összeggel támogatók nevét a templom falán réztáblára fogják „vésni”, ezzel is megköszönve a nagylelkű támogatást. 
.


fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek