Tekintsen be az M85-ös munkálataiba

  2020. május 20. - www.sopronmedia.hu

Jó ütemben haladnak az M85-ös gyorsforgalmi út munkálatai, év végéig Sopron becsatlakozhat az országos gyorsforgalmi úthálózatba – mondta Sopron polgármestere, miután autóval megtekintette az építési területet a város határában. Galériánk és videónk segítségével most Ön is bejárhatja az épülő utat!

Sopronnak több évtizedes álma valósul meg idén év végére, minden reményünk megvan arra, hogy elkészül az M85-ös út, így a városból autóúton és autópályán lehet utazni Budapestre – fogalmazott dr. Farkas Ciprián.

Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője azt mondta, hogy május végéig az első ötven kilométeren befejeződik a földmunka, több szakaszon a pályaszerkezeti rétegek is megvannak, amelyekre már csak a kopóréteg kerül. A csomópontok és a szerkezeti műtárgyak eltérő készültségi állapotban vannak, hiszen néhánynál a szerkezetet építik, de van olyan is, amelyet már átadtak a forgalomnak. Van olyan szakasz, ahol már aszfalt is került az útra, ott most a szalagkorlátokat szerelik, vagy a védőkerítést építik.

A Sopron-kelet és a Fertőrákosi-csomópontok között jelenleg az úgynevezett nagytömegű földmunkákat végzik, néhol a pályaszerkezet is látszik már. A Fertőrákosi-csomópont és az országhatár közötti szakaszon az előkészítő munkálatokat, mint a lőszermentesítést és a fakivágásokat már befejezték, most a növényeket és cserjéket távolítják el a területről.

Videó a bejárásról:

Kérem, várjon... Kérem, várjon...