| 2016. január. 15. | 1 perc olvasás

Télen is figyeljünk embertársainkra!

Az elkövetkezendő napokban kemény, hideg éjszakák állnak előttünk, így nőhet a kihűlés veszélye.

A télies időjárás sokakat veszélyeztet: fedél nélkül élőket, illetve többnyire idősebb korban lévő, egyedül élő embereket, akik sokszor önhibájukon kívül, egészségi állapotukra, korukra és vagyoni helyzetükre tekintettel nem képesek otthonuk felmelegítésére. Az idős embertársaink mellett a gyerekek is rendkívül veszélyeztetettek ebből a szemszögből, hiszen vékony bőrük akár egy óra alatt megfagyhat.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kóros lehűlés több stádiumát különböztethetjük meg:

  1. Kezdetben hidegrázás, didergés, sápadt vagy kékesszürkés színű bőr tapasztalható. Az általános érdeklődés csökken, a rossz döntések valószínűsége nő, enyhe egyensúlyzavar és a bizonytalan járás jelentkezik. A beszéd hadaróvá, szinte érhetetlenné, a kéz és az ujjak ügyetlenné válnak.
  2. Amikor már a törzs is a fokozott lehűlés jeleit mutatja, az izmok feszessé válnak, a pulzus és a légzés lelassul. Az ember álmosságot és gyengeséget érez, egyre zavartabbá válik a viselkedése.
  3. Ha a lehűlés áldozata elvesztette az eszméletét, akkor az első és legfontosabb teendő a személy légzésének és pulzusának az ellenőrzése. Komoly baj esetén a mentők kiérkezéséig szükség esetén újraélesztést szükséges alkalmazni.

 

Ha azonban az illető eszméleténél van, és inni is képes, meleg folyadékot érdemes neki adni. Az alkohol mellett azonban a koffein is szigorúan kerülendő: értágító hatásuk növelik a szervezet hőleadását. Előbbi ráadásul megtévesztő is: az alkohol hatására ugyanis az illető saját testhőmérsékletét melegnek fogja érezni. Nem javasolt a dörzsölgetés, a kályhához fektetés és a forró vízbe ültetés sem. Nagyon fontos az is, hogy a lehűlt ember szervezete ne melegedjen fel túl hirtelen: a forró vizes fürdővel vagy a radiátorok alkalmazásával csak a didergés szüntethető meg, a testhőmérséklet emelkedése azonban lelassul.

Jelentős szerepe van tehát mindnyájunknak abban, hogy ezek az esetek megelőzhetőek legyenek. Ha van a környezetünkben olyan idős vagy beteg ismerős, szomszéd, akiről tudjuk, hogy ennek a veszélynek van kitéve, tartsuk vele a kapcsolatot. Mert egy kis figyelem is életet menthet.
 

Legnépszerűbb cikkek