Remek hangulat, finom ételek, szorgos településvezetők. Ezek jellemezték a Polgármesterek a csárdában című főzőversenyt péntek délután. Klötzl Géza főszervező elmondta, örömmel tölti el, hogy ennyi év után is ilyen népszerű ez a két nap. „Leginkább kulturális, turisztikai gasztrofesztiválnak mondanám az Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivált. Olyan eseményt akartunk létrehozni, amelyen az Esterházy- kastély városa - Haydn élete és zenei világa mellett - a gasztronómia területén is megmutathatja magát. Rendkívül finom ételeket készítettek a környék városainak, községeinek vezetői – tette hozzá.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F76%2F69%2F2021-08-13-fertod-pm-img-0441_t4_y.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A polgármesterek főztjeit Opóczky István mesterszakács, a zsűri elnöke értékelte. „Szívem csücske a mai nap, hiszen kilencedik alkalommal térhetek vissza Fertődre. Ma a településvezetők mutatják meg tudásuk legjavát. Remek ételeket készítenek, és a településükre jellemző ízvilágot hozzák el. Vaddisznóhússal, sertéshússal, marhahússal, de csirkével is próbálkozhatnak, így nagy a választék mindenki számára.”
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4a%2F2b%2F2021-08-13-fertod-pm-img-0446_bb73.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Bognár Zoltán, Fertőd polgármestere is kivette a részét nem csak a szervezésből, de a főzésből is. „Fertőd egyik legfontosabb ismérve a turizmus, többek között az ilyen és ehhez hasonló eseményeknek köszönhetően. A térségben szoros kapcsolatot ápolunk a többi településsel, akik szívesen vettek részt a mai napon is a főzésben-sütésben. A megmérettetésre minden csapat próbált a településére jellemző ízeket hozni, a holnapi nap pedig a valódi, igazi barokk ízeket, recepteket, technológiákat fogja megmutatni a résztvevőknek – hangsúlyozta a polgármester.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fff%2Fad%2F2021-08-13-fertod-pm-img-0751_x075.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A rendezvényen részt vett Sopron és térsége országgyűlési képviselője. Barcza Attila kiemelte, nemcsak látványban, hanem ízekben is kiemelkedő Sopron és a Fertő-táj. „Magyarország egyik legszebb térségében élhetünk, ahova egyszer tényleg minden magyarnak el kell látogatnia. Ez a kétnapos fesztivál egy igazi gasztronómiai élmény, amit Magyarország Kormánya is támogat."
Az országgyűlési képviselő azzal folytatta, hogy a pandémia után nagy szükség van az ilyen típusú rendezvényekre: „A fesztiválnak közösségkovácsoló ereje van, hiszen profi és amatőr csapatok is részt vesznek benne. Ma több mint tíz település csapata van itt, akik népszerűsítik a térség ízeit" – mondta el Barcza Attila.
A kétnapos fesztivál célja, hogy a kultúra és a kulináris élmények segítségével visszavarázsolja a barokk kor hangulatát.
A holnapi, „Úri konya” című versenyen a követelmény a szervezők által kiválasztott alapanyagokból minimum háromfogásos menü elkészítése: előétel, főétel, édesség. Az egyedüli megkötés, hogy a barokk korra jellemző étel készüljön, a kor ízvilágát és főzési-sütési lehetőségeit bemutatva.
A „Csárda konyhán” pedig 2 kilogramm szarvasragu felhasználásával készülhetnek a finomabbnál finomabb ételek. Az ételfajtákból hat adagot kell készíteni. A zsűrinek két adagot a kornak megfelelő tálalási formában kell felszolgálni.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5e%2Fc8%2F2021-08-13-fertod-pm-img-0574_g5e5.jpg)
fotó: Griechisch Tamás