| 2016. augusztus. 9. | 1 perc olvasás

Teljessé vált az SKC kerete

A soproni csapat a szezon végéig szóló szerződést kötött a 195 cm magas amerikai Kelvin Lewis-al.

A több poszton is bevethető, 92 kg-os hátvéd, 2010-ben végzett a  C-USA konferenciában játszó Houston egyetemen. Végzős évében megnyerték a konferencia tornát, ahol Lewis-t a legjobb játékosnak választották. Az NCAA 64-es döntőjének első körében azonban kiestek a Maryland ellen.
Az egyetemi évek után 2 évet az NBA Fejlesztő Ligájában (D-League) szerepelt, ahol 2011-ben a Rio Grande csapatával döntőt játszott.


Fotó: Joe Murphy / NBAE via Getty Images

Négyéves európai profi karrierjét Svédországban kezdte, majd Finnországban szerepelt, ahol a Pyrinto csapatával bajnoki címet szereztek és Lewist az év védőjének választották. 2015-ben a Temesvár csapatával kupagyőztesek lettek, majd a tavalyi szezont a görög Kolosszosznál játszotta, amellyel a play-off első körében estek ki a Panathinaikosszal szemben.

Lewis a többi légióshoz hasonlóan augusztus 15-én kezdi meg a felkészülést a soproni csapattal.

Legnépszerűbb cikkek