Telkes Mária (Budapest, 1900. december 12. – Budapest, 1995. december 2.) magyar származású, amerikai tudós, feltaláló, a napenergia kutatásának egyik úttörője.
Egy méltatlanul keveset emlegetett, kiváló magyar tudósnőről van szó, akinek tudományos munkássága és szabadalmai a mai napig hatást gyakorolnak a világ energiatermelésére.
2012-ben posztumusz választották be Steve Jobsszal és Gábor Dénes fizikussal egyidőben a Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnokába (National Inventors Hall of Fame), amely az emberiség javát szolgáló újítások elismerését, bemutatását és bátorítását szolgálja.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcf%2Fe5%2F800px-maria-telkes-nywts_wq1m.jpg)
https://hu.wikipedia.org/
1920-ban a Budapesti Tudományegyetemen diplomázott fizika szakon, majd Rybár István tanszékén lett asszisztens. 1924-ben szerezte meg a fizikai kémia területén a doktori fokozatot. Nagybátyja, Ludvig Ernő segítségével, aki a clevelandi magyar konzul volt 1924-ben az USA-ba került, és elhelyezkedett a clevelandi klinika biofizikai laboratóriumában, ahol George W. Crile mellett dolgozott. Másfél év múlva már az intézet biofizikai osztályának vezetője lett. Az itt folytatott kutatásai közben alkotta meg az agyvelő infravörös sugárzásának mérése kapcsán az elektromos fényképezőgépet. „Crile professzor vezetésével mutatták be a clevelandi klinika laboratóriumaiban az országos tudományos akadémia tagjainak azt a kísérletsorozatukat, mely Crile ama tételének bizonyítására hivatott, hogy az állati sejtek protoplazmája kisugározza magából a nap fényét. E kisugárzás megfigyelésére és mérésére szerkesztett Telkes Mária egy rendkívül érzékeny fényelektromos műszert, amellyel a látható és infravörös láthatatlan hősugarakat lehet mérni.” … „Rowland és Crile, valamint Telkes Mária kimutatták, hogy a sejt élete bizonyos potenciálminimumhoz van kötve s a potenciálnak e minimum alá süllyedése, illetve teljes kiegyenlítődése a sejt halálát vonja maga után".
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F18%2F70%2F205420_ra7d.jpg)
http://gyartastrend.hu/
1939-ben Bostonba költözött, ahol a Massachusetts Institute of Technology (MIT) tanáraként a napenergia hasznosításának lehetőségeivel foglalkozott. Szabadalmai közé tartozik egy mobil, napenergiával működő tengervíz-sótalanító berendezés, melyet először az amerikai katonaság használt a második világháborúban.
Húsz szabadalmát tartják nyilván, amelyek többsége a napenergia hasznosításához kapcsolódik, de az ő tudományos felfedezése, a hideg tárolása is, amely új fejezetet nyitott az épületek klimatizálásában és a légkondicionáló-iparban. 1946-ban nyújtotta be a sugárzó energia hőátadó készülékre, 1951-ben a hőtároló egységre, és 1952-ben a hő tárolására és felszabadítására szolgáló berendezésre vonatkozó szabadalmát. 1954-ben alkotta meg az első fotovillamos (FV) eszközt, nátrium-szulfát oldatot használva.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0f%2F94%2F3-205419_aoik.jpg)
http://gyartastrend.hu/
Nevét dicséri egy 1948-ban Boston közelében, Doverben épült, kizárólag napenergiával fűtött ház, amivel korának nagy problémáját, a hőtárolás kérdését segített megoldani Glauber-só felhasználásával. Ez volt az első, kizárólag napenergia hasznosításával fűtött kísérleti lakóépület. (Érdekesség: a házba akkor egy magyar család költözött be.)
A napenergiával működő, hordozható sütőlap alternatív elnevezése Amerikában ma is az, hogy „Telkes-sütő”, és a passzív házakat is „Telkes-házként” emlegetik.
1952-ben elsőként kapta meg az amerikai női mérnökök társaságának életműdíját, 1977-ben az Amerikai Tudományos Akadémia kitüntetését kapta meg, és megkapta az Amerikai Napenergia Társaság Charles Greeley Abbot-díját. 2012-ben örök helyet biztosítottak neki a legnevesebb mérnököknek és feltalálóknak emléket állító Amerikai Feltalálók Dicsőségtermében (National Inventors Hall of Fame).
Az amerikai karrier mellett is megőrizte magyarságát, élete végén hazahívta az a bizonyos édes „rög". Kilencvenöt évesen – hetven év után – tért haza, s még abban az évben, 1995-ben el is hunyt Budapesten.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5b%2Ff6%2Ftelkes-naphaz-dover_tln3.jpg)
https://infovilag.hu/
Forrás: Wikipédia
Borítókép: Dr. Telkes Mária
Forrás: Chismes Today