- A koncert az együttes legfontosabb eseménye minden évben, az őszi próbákat ugyan megnehezítette a koronavírus, de nagy lendülettel készültek el végül az előadással - tudtuk meg Ferenczi Balázs karmestertől.
fotó:Griechisch Tamás
A hangverseny kezdetén köszöntőt mondott dr. Farkas Ciprián polgármester, aki átadott egy emléklapot abból az alkalomból, hogy az év utolsó közgyűlésén kétmillió forintos támogatást kapott az együttes.
- Szilveszterkor átlépjük az új év küszöbét; az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. Szokásosan Sopron Város Fúvószenekara nagyszabású koncertet ad ilyenkor. Az az anyagi támogatás, amelyben most részesültek, azt szolgálja, hogy továbbra is rendelkezésre álljon az a feltételrendszer, amely a magas színvonalú szórakoztatást szolgálja - mondta el a polgármester, majd hozzátette: szilveszterkor anyagi és szellemi téren is számot vetünk. A városban elkészült az uszoda, a parkolóház, a Várkerület felújításának egy újabb szakasza, valamint a gyorsforgalmi autóút is elért Sopronba, szellemi téren pedig mindent megtettek azért, hogy mindenki átérezze a népszavazás centenáriumának jelentőségét. A koncerten részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, valamint Csiszár Szabolcs alpolgármester is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F62%2Fd2%2F2021-12-31-sopron-fuvosok-tom-1719_vv3n.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd5%2F13%2F2021-12-31-sopron-fuvosok-tom-1597_1v7l.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F98%2F81%2F2021-12-31-sopron-fuvosok-tom-1596_ryjp.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F12%2Fe2%2F2021-12-31-sopron-fuvosok-tom-1630_6dit.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc5%2F8e%2F2021-12-31-sopron-fuvosok-tom-1641_ksfj.jpg)