Teltházas hangverseny és vastaps Sopronban

dr. Kamp Salamon Liszt-díjas karnagy vezényelte szerdán a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekart a Koraesti Hangversenybérlet idei első előadásán.

Hatalmas várakozás előzte meg a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartott hangversenyt, ahol dr. Kamp Salamon vezénylete mellett első alkalommal adott elő a soproni szimfonikus zenekar teljes Beethoven-szimfóniát. 

A teltházas koncert előtt Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere és Dr. Christian Stocker, Wiener Neustadt alpolgármestere köszöntötte a hangverseny résztvevőit. 

Dr. Fodor Tamás köszöntőjében kiemelte a két város közötti közös történelmi múlt jelentőségét, valamint a kulturális kapcsolatok ápolását, amely a jövőre tekintve is egy fontos állomása a testvérvárosi kapcsolatoknak. 

Dr. Christian Stocker elmondta, hogy a két város közötti kapcsolatok erősítése továbbra is kiemelt hangsúlyt kap a bécsújhelyi városvezetés elképzelései szerint, a terveikben szerepel, hogy a jövőben új tartalmakkal is megerősítsék azokat. Az alpolgármester elmondta, hogy 2019-ben a tartományi kiállítás helyszíne lesz Wiener Neustadt, ami szintén egy jó lehetőséget ad majd akár arra is, hogy a két város közötti kapcsolatokat is bemutassa. 

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar, kiegészülve a bécsújhelyi Hauer konzervatórium tanáraival és növendékeivel, dr. Kamp Salamon vezényletével a közel egy órás hangversenyen teljesen elvarázsolta a résztvevőket, akik vastapssal köszönték meg ezt a nem mindennapi zenei élményt. 

 


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek