| 2019. szeptember. 18. | 2 perc olvasás

Tervszerűen folyik a kivitelezés az uszoda területén

Jó ütemben haladnak a fedett uszoda építési munkálatai – hangzott el a szerdai sajtónyilvános bejáráson. A beruházás a Modern Városok Program keretében valósulhat meg, és azt a célt szolgálja, hogy Sopron a vízi sportokban is fejlett infrastruktúrával rendelkezzen.

Folyamatosan dolgoznak a szakemberek az új fedett uszoda épületén a Lőverekben. Jól haladnak a munkálatok, azonban jelentkeztek nem várt kihívások, amelyeket meg kell oldania a kivitelezőnek.

- Már a bontás sem volt egyszerű, de az épület alapozásánál itt is jöttek elő nem várt körülmények – világított rá Kaut András, a FÉSZ Zrt. igazgatóságának elnöke. - Ilyen volt a vízbetörés, ugyanis a Sörházdomb felől jön a rétegvíz. Erre számítottunk és tudjuk kezelni úgy, hogy több kutat telepítettünk, amelyek folyamatosan víztelenítik a munkagödröt. Az alapozásnál jött egy ennél váratlanabb helyzet, ugyanis meg kell erősítenünk az altalajt az 50 méteres medence leendő helye alatt. Amúgy a kivitelezés tervszerűen folyik, a vasbeton szerkezet építése zajlik éppen. Az alaplemez elkészült, most már a gépészeti rész vasbeton falai épülnek – fejtette ki.

A beruházás sajtónyilvános bejárását szerdán tartották. - A létesítmény méretéhez képest jól haladnak a munkálatok – emelte ki dr. Fodor Tamás polgármester. - Most az alapozás folyik, a kismedence esetében ez a közeljövőben fog történni. Már megkezdték a középső résznél a falak építését, illetve a nagymedence alatti talajmegerősítési munkálatok is elkezdődnek napokon belül, ami azt jelenti, hogy kavicscölöpöket helyeznek el a medence alá. Ennek az a célja, hogy az itt lévő talajt megerősítse, homogén teherbírást tudjon létrehozni – fejtette ki.

Az új uszodaépület nemcsak a lővereki városrésznek, hanem egész Sopronnak is fontos, hiszen, ha az épület elkészül, városunk nemzetközi versenyeknek is otthont adhat majd. - Nagyon örülök, hogy Sopron meg tudja valósítani az uszodát, amely 21. századi körülmények közé helyezi a városi vízisportokat – hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok. – Akik az ide tartozó mozgásformákat választják olyan felületet kapnak ezáltal, amely minden tekintetben megfelel a korszerű kihívásoknak. Az épület alkalmas lesz például nemzetközi versenyek lebonyolítására, amely lehetőséget nyújt a városnak a sport és az edzőtábor-turizmus tekintetében is. A beruházásnak köszönhetően a tovább fejlődhet a Lőverek, az a városrész, amelyik 40 éves „Csipkerózsika-álmából” ébredezik – fejtette ki a városi tanácsnok, aki hozzáfűzte: az elmúlt időszakban több út is megújult itt.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek