| 2016. május. 2. | 1 perc olvasás

Testvérvárosi Hangverseny – soproni és kempteni zenészek muzsikáltak együtt

Nagysikerű koncertet adott szombaton a soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és az Orchesterverein Kempten a Szent Imre templomban.

Közel 70 zenész játszott együtt a koncerten, melyen romantikus nagyzenekari műveket, Reinecke Hárfaversenyét és Schumann Rajnai szimfóniáját adta elő közösen a két zenekar a zsúfolásig telt Szent Imre templomban. A zenészeket Mary Ellen Kitchens dirigálta, aki 1991 óta vezeti az Orchesterverein Kemptent.

A hangversenyen részt vett Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere valamint az első hegedű szólam aktív zenészeként Kempten alpolgármestere, Sibylle Knott is. A közönséget Tóth Éva képviselő, a Jereván lakótelep részönkormányzat elnöke köszöntötte.

Nagysikerű koncertet adott szombaton a soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és az Orchesterverein Kempten.
Nagysikerű koncertet adott szombaton a soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és az Orchesterverein Kempten.
Fotó: Pro Kultúra

Ez volt a hatodik alkalom, hogy a két város zenekara együtt muzsikált: az 1987-ben kötött testvérvárosi szerződés óta folyamatos a kapcsolat Sopron és Kempten között, így egymás kiemelkedő kulturális és közéleti eseményein is részt vesznek a testvérvárosok. A Szent Imre templomban tartott koncertet márciusban Kemptenben is megtartották. A kölcsönös vendéglátás apropóján mindkét város polgármestere kiemelte a civil kapcsolatok ápolásának fontosságát. A kempteni vendégek a próbák közötti szabadidejükben megtekintették a megújult Fertőrákosi Kőfejtőt és Barlangszínházat is és soproni borokat is megkóstoltak.

Tatjana Mercedes von Sybel, a koncert szólistája
Tatjana Mercedes von Sybel, a koncert szólistája
Fotó: Pro Kultúra

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek