| 2021. október. 6. | 1 perc olvasás

TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Harkáért!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is megszervezi a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója. Idén kilencedik alkalommal, 2021. október 18-24. között, szerte az országban „nagytakaríthatnak” majd az önkéntesek. A programhoz Harkán is lehet csatlakozni!

Az akció nagyszerű lehetőséget biztosít a résztvevők számára az illegális hulladékkal szennyezett területeknek a megtisztítására, ugyanis az összegyűjtött hulladékok szállítási költségeit, valamint a hulladék összegyűjtéséhez szükséges eszközök (kesztyű, zsák, kötöző) biztosítását is az ITM vállalja.A TeSzedd! akcióban való részvétel lehetőséget ad az iskolák számára a környezetvédelmi irányú közösségi szolgálat megszervezésére, ezzel együtt a középiskolás diákoknak a kötelező közösségi szolgálatuk részbeni teljesítésére. Emellett közösségi élményt is ad: a családok bevonásával nemcsak a családon belüli, hanem az iskola és a családok közötti kapcsolatok építésére is jó lehetőség.

Harkán október 21-én a Polgármesteri hivatalnál, október 22-én a Kerekerdő Óvodánál, október 23-án pedig a focipályánál várják az önkénteseket.    

A regisztrációs időszak október 10-én 18:00 óráig tart a https://regisztracio.szelektalok.hu/ oldalon, amelyre amelyre e-mail címükkel vagy a Facebook profiljukkal is regisztrálhatnak!  

Az akcióról további részleteket itt olvashatnak! 

Borítókép; SopronMédia archívum 

Legnépszerűbb cikkek