| 2018. június. 1. | 2 perc olvasás

Tisztán jobb! Drogprevenciós előadást tartottak Sopronban

Drogprevenciós előadást tartottak a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban péntek délelőtt, amelynek célközönsége a 12 és 17 év közötti nappali tagozatos tanulók voltak.

A teltházas program a Soproni Rendőrkapitányság szervezésében és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetve egyéb intézmények támogatásával valósulhatott meg, amelynek célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a dohányzás, a drogok illetve az alkoholtartalmú italok egészségkárosító hatásaira. 

A Soproni Rendőrség nevében Kovács László alezredes üdvözölte a résztvevő fiatalokat, aki hangsúlyozta, hogy milyen fontos már fiatal korban felhívni a figyelmet a kábítószerek káros hatásaira, amely nem csak az egészségünkre lehet káros hatással, de emberi kapcsolatinkat is tönkre teheti. 

Dr. Simon István alpolgármester köszöntőjében felhívta a fiatalok  figyelmét a dohányzás, a szeszes italok valamint a drogok "fogyasztása" által okozott káros egészségügyi hatásokra.  Kiemelte a drogok esetében a fizikai- és pszichikai függőség hatását a szervezetre, mely sok esetben súlyos tragédiához is vezethet.

Dr. Simon István beszédében rámutatott a mozgás és a sport jelentőségére, amely a kiegyensúlyozottság és az egészséges életmód alappillére, buzdítva a fiatalokat arra, hogy soha nem késő egy általuk választott sportot elkezdeni és elutasítani minden olyan szert, amelynek egészségromboló hatása van. Hozzátette, hogy amennyiben a fiatalok a környezetükben ilyen jellegű problémákkal találkoznak baráti társaságukban, bátran kérjenek tanácsot felnőtt ismerőseiktől, hiszen a káros szenvedélyek által okozott tragédiák megelőzése társadalmi feladat is.  

A köszöntőket fiatalos, közvetlen és tartalmas interaktív előadás követte videós és zenés betétekkel, amelyeket Illés István - művésznevén Ayala - humorista és rendőrtiszt vezetett. A jó hangulatban telt figyelemfelhívó előadás a részvevő soproni diákok aktív közreműködésével történt.

Illés István a hét éve működő Szertelen-kék Alapítvány vezetőjeként célkitűzésének tartja,  hogy a humor és a vidámság segítségével kerüljenek  közel a fiatalokhoz illetve hogy a zene és a közös alkotás varázsával  összekapcsolják az embereket, közvetítve a prevenciós célok elérését. 
 

Az előadás után a fiataloknak lehetőségük nyílt igénybe venni a tanácsadók segítségét, akikhez bizalommal fordulhattak olyan kérdésekkel, amelyekre nem kaphatnak választ máshol, illetve olyan tesztlapokat is kitölthettek, amelyek segítségével próbára tehették tudásukat az egészségkárosító anyagok ismeretével kapcsolatban. 

Nincs múlt...

Uploaded by Szertelen Kék on 2015-01-26.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek