| 2016. október. 13. | 2 perc olvasás

Tisztelgés ’56 előtt: Lady Budapest

Szerelem, önfeláldozás, kegyetlenség az Aréna színpadán. Látványos és izgalmas, ugyanakkor gyönyörű és érzelmes előadással állít emléket ’56-nak a Novomatic-aréna. A Lady Budapest musical néhány nappal a budapesti bemutató után, október 29-én érkezik Sopronba.

A Lady Budapest Tábori György Utazás című regénye, későbbi filmforgatókönyve alapján született. A dalszövegeket Miklós Tibor írta, zenéjét Kocsák Tibor szerezte. A főbb szerepekben Janza Katát, Vágó Bernadettet, Veréb Tamást, Szinetár Dórát, Horváth Dánielt, Mészáros Árpád Zsoltot, Szabó P. Szilvesztert, Földes Tamást, Vágó Zsuzsit és Peller Annát is láthatják az érdeklődők.

A musicalt húsz évvel ezelőtt már bemutatták, a mostani előadást Lady Budapest címmel Somogyi Szilárd állította színpadra. A történet 12 ember útját követi nyomon a forradalom bukása után a fővárosból a nyugati határig, a főszerepben az angol Lady Ashtonnal, az inkognitóban vele utazó forradalmár szerelmével, az egyetemi oktató Veres Pállal és a határon útjukat álló orosz őrnaggyal. A forradalom végjátékában aztán kialakul egy szerelmi háromszög, ugyanis az orosz tiszt is beleszeret a történet főhősnőjébe… Az előadás rendezője szerint a darab óhatatlanul a hősök bukását hordozza magában, azonban a dráma végén a tíz évvel később Budapestre visszatérő Lady Ashton utolsó szavai az újrakezdés ígéretét hordozzák magukban: „Fel kell állni, élni kell és létezni egy szebb holnapért”. 

Az izgalmas és látványos történet – amelyben felhasználnak archív felvételeket és jelen van a legkorszerűbb technika is – magában rejti azt a kérdést is, hogy egy ilyen forradalmi helyzet, egy szabadságharc, miként változtatja meg az emberek viselkedését, az emberi viszonyrendszereket, hogyan válik ellenségessé az ember a másikkal szemben, hogy a saját bőrét mentse. Hogy lehet szeretni egy ilyen történelmi szituációban, hogy lehet túlélni ezt az egészet úgy, hogy közben önmagunk, az emberi mivoltunk ne sérüljön meg?

Az előadást Budapesten is nagy várakozás előzi meg. A soproniak szerencsések, hogy városukban láthatják a parádés szereposztásban színre vitt musicalt, mert máshol a tervek szerint nem mutatják be.

(A szereplőváltoztatás jogát az Operettszínház fenntartja.)

Lady Budapest Sajtótájékoztató / forrás: Budapesti Operettszínház youtube

Legnépszerűbb cikkek