| 2021. szeptember. 16. | 1 perc olvasás

Tizenkét migránssal a kocsijában fogták el az embercsempészt Fertőszentmiklósnál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai kértek rendőri segítséget, mert az M85-ös gyorsforgalmi úton, Fertőszentmiklós külterületén embercsempésszel szemben intézkedtek.

A rendőrök a kérésnek megfelelően a helyszínre érkeztek, és megállapították, hogy 2021. szeptember 16-án 10 óra 40 perckor a társszerv járőrei a gyorsforgalmi út 63-as kilométerszelvényében, a Sopron felé vezető oldalon állítottak meg egy 34 éves bolgár állampolgár által vezetett kisteherautót. A jármű rakterében tizenkét – magukat afgán állampolgárnak való – külföldi férfi utazott, akik személyazonosságukat, valamint magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A rendőrök a bolgár embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Legnépszerűbb cikkek