| 2016. augusztus. 18. | 2 perc olvasás

Tízezrek a barlangban

Bár a Soproni Ünnepi Hetek véget ért, a nyári kulturális programok sora nem szakad meg. A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban még javában tart a szezon, a témapark pedig egészen október közepéig nyitva lesz.

Több mint 14 ezren váltottak jegyet a barlangszínházi előadásokra augusztus közepéig, a legnépszerűbb a Macskák és a Szép nyári nap volt – mindegyik előadást kétszer mutatták be telt ház előtt. – Óriási az érdeklődés a Demjén koncert iránt, a jegyek már el is fogytak – mondta Horváth Zoltánné, a barlangszínházat üzemeltető Pro Kultúra igazgatója. – Az idei szezon szeptember 10-én zárul, addig még nyolc előadást nézhetnek meg az érdeklődők. Augusztus 19-én, a páneurópai piknik évfordulóján ünnepi koncert, augusztus 21-én a Hungarikumok kavalkádja című operettgála, augusztus 26-án és 27-én a Fekete Péter, augusztus 28-án két időpontban a Vuk látható, szeptember 9-én pedig Demjén koncert lesz, amelynek a sztárvendége Charlie. Az évad utolsó előadása Farkas Gábor Gábriel és vendégei show-műsora szeptember 10-én.

A barlangszínházba több bemutatóra is érkeztek osztrák nézők, a legtöbben a Varázsfuvola, A denevér és a Leláncolt Prométheusz című darabokat nézték meg, a jövőben pedig a Hungarikumok kavalkádjára várnak csoportokat Ausztriából. 

A Macskák a fertőrákosi barlangszínház műsorán – az előadást kétszer is bemutatták, a jegyeket már hetekkel korábban elkapkodták a nézők
A Macskák a fertőrákosi barlangszínház műsorán – az előadást kétszer is bemutatták, a jegyeket már hetekkel korábban elkapkodták a nézők

Nemcsak a barlangszínház, de a történelmi témapark is népszerű volt, eddig több mint 22 ezren váltottak jegyet, közülük 7500 családi belépővel látogatták a kőfejtőt, és érkeztek szép számmal diákcsoportok is. – Népszerűnek bizonyult az idén bevezetett Barlangoló című program, melynek keretében rendhagyó tárlatvezetéssel ismerhették meg a látogatók a barlang történetét, érdekességeit – tette hozzá Horváth Zoltánné.

A Barlangoló minden hónap második szerdáján két időpontban indul, így még két szerda van hátra: szeptember 14. és október 12. A témapark október 22-ig tart nyitva, a szakemberek reményei szerint addig még több ezer látogatót fogadnak. Érdekesség, hogy a barlangszínház 2017-es kínálata is elkészült már, az előadásokra szeptember 5-től lehet vásárolni belépőjegyeket.

Legnépszerűbb cikkek