| 2024. december. 18. | 1 perc olvasás

Több felújítást is átadtak Peresztegen

Ünnepélyesen átadták a településen a buszforduló újraaszfaltozását, valamint a plébánia előtti parkolót és a Szabadság utca csapadékvíz-elvezető rendszerét is. A jeles eseményen Sellei Tamás, Pereszteg polgármestere, valamint dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is köszöntő beszédet mondott. A programon részt vett a kivitelező részéről Varga József is.

Sellei Tamás, Pereszteg polgármestere kiemelte, hogy a TOP Plusz pályázat Élhető Települések programjában vettek részt, amely jelentős segítséget nyújt a település számára:

A parkolási gondokat megoldottuk, a buszfordulóval pedig méltó körülményeket biztosítunk. Újraaszfaltoztuk a rossz állapotú utat, valamint a vízelvezetés is hosszú távon meg lesz oldva, ráadásul korszerű, modern elveknek megfelelően, ugyanis a csapadékvíz megtartása volt a cél a pályázat kivitelezése során.

Dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta, Pereszteg dinamikus fejlődését az önkormányzat és a kormányzat közötti szoros együttműködés segíti.

Pereszteg település nagyon dinamikusan fejlődik, nagy az összhang a falu vezetése és a kormányzat között. Most az Élhető Települések címszó alatt egy nagyon fontos fejlesztés valósult meg a településen. Azt gondolom, hogy a XXI. századhoz hozzátartozik az, hogy jó minőségű, szegélyköves utakat építünk, és vízelvezető-rendszert  alakítunk ki minél több helyen. Az utcakép pozitív irányba változik azzal, hogy Peresztegen egy jelentős szakaszon zárt rendszerű vízelvezető rendszert alakítottunk ki, buszfordulót újítottunk fel, parkolóhelyeket hoztunk létre, és ez a fejlesztés illeszkedik azoknak a sorába, melyeket az elmúlt években a településen meg tudtunk valósítani.

A rendezvény kötetlen beszélgetéssel folytatódott a faluházán.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek