- A tőzike egy hagymás növény, amely tél végén, tavasz elején, még lombfakadás előtt örvendeztetni meg az erdőjárót – tudtuk meg Kugler Pétertől, a Fertő-Hanság Nemzeti Park területfelügyelőjétől. - Ez az értékes apróság első látomásra hasonló, mint a hóvirág, de ha jobban megnézzük, számos különbséget fedezhetünk fel a kettő lágyszárú között. Az egyik legmarkánsabb egyben a tőzike bélyege, a zöld pötty, amely minden szirmának csúcsán ott található – fejtette ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc6%2Fcc%2Ftozike1_r2d2.jpg)
Magyarország legnagyobb tőzikeállományával a Csáfordjánosfánál található Tőzike tanösvény büszkélkedhet. - Mintavételes eljárással a kollégáim megpróbálták megbecsülni, hogy mennyi tő él itt a virágból, de még a legóvatosabb becslések is több millió darabról tanúskodnak – szögezte le a területfelügyelő.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fde%2F6f%2Ftozike4_566k.jpg)
Ennek az állománynak a védelme komoly kihívást jelent a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakemberei számára. - Az előző évek tapasztalatai nyomán kicsit szigorítottunk az erdő látogathatóságán – hívta fel a figyelmet a szakember. - Erre azért volt szükség, mert ugyan kialakítottunk az erdőgazdasággal karöltve egy kavicsos ösvényt a területen, sokan mégis úgy döntöttek, hogy például egy jó fotó kedvéért szó szerint talpuk alá veszik a tőzikéket és letérnek az ösvényről. Rengeteg tőzikét tiportak le, ami azért nagy veszteség, mert a meggyötört virágok a következő esztendőben már nem tudnak feljönni. Mivel a tőzike országosan védett növény, eszmei értéke 10 ezer forint, ezért ezek a gondatlanságok milliós kárt okoztak a természetben. A valós veszteség persze sokkal nagyobb ennél – emelte ki. Emellett a nemzeti park munkatársai azt is elvárják a látogatóktól, hogy esős időben gumicsizmát húzzanak, ugyanis a pocsolyákat kerülgető látogatók is olykor-olykor letévednek a kijelölt, helyes útról. - Nem szeretünk bírságot kiszabni, de van rá lehetőségünk – emelte ki Kugler Péter.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0d%2F54%2Ftozike2_rkri.jpg)
A tőzike most éli idei virágzása csúcsát – aki ebben a pompában szeretne gyönyörködni, annak érdemes sietne. A szakemberek szerint ugyanis a növény ebben az esztendőben már csak a jövő és az utáni héten mutatja meg magát teljes pompájában. A virág köré rendezvényeket is szerveznek. A csáfordjánosfai önkormányzat, a Nemzetközi nőnap apropóján, március 9-én számos programmal várja a hölgyeket a Tőzike tanösvény előtti tisztáson.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5b%2F9c%2Ftozike3_2bay.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe7%2Fdd%2Fborito_ck0t.jpg)