Több mint 50 bírságot szabtak ki a rendőrök a megyénkben

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, valamint tizenegy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, ebből hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet az ellene érvényben lévő körözés alapján, két külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.   

 Szabálysértési feljelentéssel 16 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 36, míg közigazgatási bírságot 29 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 451 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, melynek során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy a megnövekedett forgalomban a lassúbb haladás mellett a legfontosabb a követési távolság növelése. A biztonságos közlekedés érdekében az Önök előtt haladó járműtől mindig olyan távolságot tartsanak, hogy annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjanak állni! A szakértők azt tanácsolják, hogy a mindenkori követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva az Önök által vezetett jármű két másodperc alatt megtesz.

...hogy mindenki hazaérjen!

Címkék: police.hu

Legnépszerűbb cikkek