| 2020. augusztus. 24. | 3 perc olvasás

Több mint negyven sportvezető írta alá a Fertő-part fejlesztéséről szóló támogatói nyilatkozatot

A sportvezetőkkel hétfőn ismertették a Fertő Part beruházás részeként megvalósuló sportközpont terveit a városházán. A meghívott és a rendezvényen résztvevő illetékes sportegyesületi vezetők, képviselők, edzők valamennyien aláírták a nyilatkozatot, melyben támogatásukat fejezték ki a projekt szükségességét illetően. Több, mint 40 sportági vezető, edző írta alá az ívet.

Szabadtéri és fedett része is lesz annak a sportközpontnak, amit a Fertő tó partjára terveztek. A tervbemutatón elhangzott, hogy helyet kap több edzőpálya, köztük rekortán borítású futópálya, egy nagy műfüves labdarúgó pálya, de lesz streetball- és röplabdapálya és teniszpályák is. Az épületen belül egyebek mellett aerobic és fallabda pályákat alakítanak ki. A központ tervezésekor az volt a cél, hogy könnyen átalakítható pályák kapjanak itt helyet, melyek méretükben és felszereltségükben több sportágat is ki tudnak szolgálni.

Közösségi tér készül a sportolóknak és a családoknak

-A terveket a sportfelügyelet közreműködésével és a Fertő-partot használó sportegyesületek kérései alapján alakítottuk ki többszöri egyeztetés után - ismertette Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, majd hozzátette: „a bemutató után kijelenthető, hogy Sopron és környékének sportegyesületeinek képviselői örömmel látták tükröződni az elképeléseiket a meglévő tervekben."

- Célunk, hogy egy valódi közösségi szemléletű sport és szabadidőközpont jöjjön létre a Fertő-parton, ami minden évszakban használható. Az egész terület a szabadidő hasznos és aktív eltöltését szolgálja majd, hiszen hatalmas zöld területek lesznek, ezt az is bizonyítja, hogy a teljes beruházási területének 70 százalékát teszi ki a zöldfelület- emelte ki a fejlesztő cég vezetője.


fotó: Griechisch Tamás

A megjelent mintegy 40 sportegyesületi vezető és edző számára a sportközpont mellett a beruházás több más közösségi terét is bemutatták. Így például a vitorlás központ, a strand és a 12 hektáros ökopark nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekről is információt kaphattak a szakemberek, akik a jövőben a Fertő tó partjára számos programot szervezhetnek, hogy színesítsék a gyerekek mindennapjait.

A tervbemutatón elhangzott, hogy a Fertő tó partja továbbra is elidegeníthetetlen állami tulajdonú terület marad, vagyis a part egyetlen része sem kerülhet a jövőben sem magánkézbe, az teljes egészében a helyi közösségek, családok és ide érkező turisták igényeit szolgálja majd. A fejlesztő cég vezérigazgatója hozzátette, hogy a beruházás minden eleme egy eredetileg is idegenforgalmi célokra kialakított mesterségesen feltöltött területen, úgynevezett szárazulaton kap helyet, így a szigorúan védett természeti értékek érintetlenek maradnak.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

- Köszönet a magyar kormánynak, hogy 100 százalékos állami beruházásként több tízmilliárd forintos forrást biztosít az évtizedek óta fejlesztésre váró terület megújítására. Öröm, hogy igazi közösségi hellyé alakulhat ez a partszakasz, amire a hazai és a külföldi vendégek előtt is büszkék lehetünk majd. Sopron a Nemzet Sportvárosa, ehhez méltó fejlesztésnek kell megvalósulnia a Fertő-part szabadidőközpontjában is, ami a szabadidő- és a versenysportnak is megfelel és minden korosztály élvezni tudja. A sportközpontba osztálykirándulásokat is lehet szervezni, valamint táboroknak és edzőtáboroknak is otthont adhat majd – hangsúlyozta Csiszár Szabolcs, alpolgármester, aki korábbi sportfelügyelőként is együttműködött a sportközpont terveinek pontos kidolgozásában és véleményezésében.

A tervbemutató végén a jelenlévő sportvezetők aláírhattak egy támogatói nyilatkozatot, melyben a projekt részeként megvalósuló sportközpont szükségessége mellett foglaltak állást. 


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek