| 2022. május. 29. | 2 perc olvasás

Több mint ötszázan pattantak biciklire az idei Vasvilla Kerékpártúrán

A hagyományoknak megfelelően május utolsó vasárnapján mintegy 500 fő részvételével indult el a Vasvilla Családi Kerékpártúra. A résztvevők a Sopron–Fertőrákos–Balf–Sopron útvonalon huszonhét kilométert tettek meg. A program idén sem a versenyzésről szólt, hanem az egészséges életmód népszerűsítéséről.

Immáron 29. alkalommal várta a sportbarátokat a Vasvilla Kerékpártúra, amelynek a célja évek óta változatlan: a szabadidősport népszerűsítése. A remek közösségi programra vasárnap fél kilenctől lehetett nevezni a Vasvilla udvarán. Az útvonal évek óta változatlan.
Az idei túrán több mint ötszázan vettek részt. A túra népszerűségét mutatja, hogy érkeztek kerékpárosok a megye más városaiból is, volt olyan család, aki már kilencedik alkalommal tekerte végig a 27 kilométert.

– Az idő ezúttal nem volt túl kegyes hozzánk, a végére elkezdett csöpögni az eső. Az 510 résztvevő balesetmentesen kerékpározta végig a Sopron–Fertőrákos–Balf–Sopron útvonalat. A megvalósításban sokan segítettek. Szeretnék köszönetet mondani a rendőrségnek, a polgárőrségnek, a mentőknek –, akiknek szerencsére nem volt dolguk – és az összes oktatónak, tanítványnak, akik  hozzájárultak a túra sikeréhez – emelte ki Borossay György szervező.

A túrán részt vett Csiszár Szabolcs is. Az alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy hatalmas örömmel fogadta el Borossay György felkeresését a Vasvilla túrával kapcsolatban. – Teljes mellszélességgel támogatjuk ezt a rendezvényt, nagyon örülünk, hogy 29 éve töretlen sikernek örvend. Nekem különösen nagy boldogság, hiszen ebben az iskolában tanítottam 10 évig. Tudom, mekkora munka egy ilyen hatalmas eseményt megszervezni, gratulálni szeretnék mindenkinek, aki ebben részt vállalt. Egyebek mellett azért kaptuk a nemzet sportvárosa címet, mert ilyen kiváló emberekkel vagyunk körülvéve, akik ilyen eseményeket meg tudnak szervezni, és ilyen sportemberekkel, akiket most magam előtt látok – emelte ki Csiszár Szabolcs alpolgármester. 

Fotó: Griechisch Tamás

A kerékpározókat a célban a Juventus Koncert és Fúvószenekar fúvósmuzsikája fogadta a célnál. A túra végeztével a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium udvarán tartottak nyereménysorsolást. 

Fotó: Griechisch Tamás



Sok felajánlás érkezett idén is, köztük 19 darab kerékpár. 1-1 k biciklit ajánlott fel dr. Molnár Ágnes és Barcza Attila országgyűlési képviselő.
A városvezetés nevében 3 kerékpárral járult hozzá a nyereménysorsoláshoz dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek. 
A többi kétkerekű és az egyéb ajándékok helyi támogatóktól érkeztek.
 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek