Felettünk rója égi útját a Nemzetközi Űrállomás
Amikor nyáron felettünk jár az ISS, nem ritka, hogy egyetlen éjszaka akár négy-öt átvonulását is megnézhetjük – írja a National Geographic.
Így lesz ez most is, a hó legelején még csak hajnalban, de aztán 8-ától már éjfél felé négy átvonulást látunk, 10-én már este 10 felé várható az első érkezése, és ötször húz át felettünk. A pontos átrepülések idejét és égi útját a számos e célra szolgáló weboldal és applikáció segít kideríteni, például a Spot the station vagy a Heavens-above.
Telihold július 3-án
Elég későn, csak este fél 10 felé fog felkelni a teliholdunk. Keleti határainknál 21:17, Budapesten 21:28, nyugaton 21:37 a holdkelte időpontja. A délkeleti ég alján bukkan fel, és igen alacsonyan járja be égi útját, amelynek még a legmagasabb pontján is alig 15 fokig emelkedik. Ez azt is jelenti, hogy igen szépen világítja be a tájat, így érdemes lehet tájfotókra koncentrálni ezen az éjszakán.
Naptávolban a Föld július 6-án
Bolygónk az északi félteke nyarának idején jár a Naptól legnagyobb távolságban, ez idén július 6-a. Ekkor 152,095 millió kilométerre leszünk tőle (a januári napközelség idején 147,105 millió kilométerre voltunk). A két időpont közt csak egész kis különbség mutatkozik Napunk látszólagos méretében, de aki januárban készített referenciafotót csillagunkról, az most készítheti el a kép párját. A két napkorong közt nem lesz szembetűnő a különbség.
Borítókép: MTI/Komka Péter