Remek, napsütéses idő várta a résztvevőket az idei Sportmajálison amelynek ezúttal is a Káposztás utcai stadion adott otthont. A tizedik alkalommal megrendezett eseményre 17 óvodából érkeztek a gyerekek, akik így több mint kétszázan mutatták be ügyességüket. A résztvevőket Csiszár Ákos, az SC.SOPRON elnöke köszöntötte, aki ismertette a lebonyolítás formáját és aki köszönetét fejezte ki az óvodák vezetőinek illetve a résztvevő gyerekeknek és szüleiknek, hogy idén is ilyen nagy érdeklődés övezi az eseményt. Mielőtt a állomásokra indultak a csapatok az utánpótlás nevelő egyesület minden résztvevőnek egy ajándék polóval is kedveskedett, amelybe azonnal bele is bújtak a gyerekek.
A sportpáylán kilenc állomás kínált igazi kihívást a lurkóknak, amelyeken az SC. Sopron edzői és a kísérő óvónénik felügyelték és segítették az aprónépet. A gyerekek bizonyíthatták ügyességüket zsákban futásban, kötélhúzásban, célba rúgásban és célba dobásban, de természetesen az elmaradhatatlan foci is szerepelt a repertoárban. Az idei esztendőben egy extra állomás is bekerült a kihívások közé, hiszen egy légvár is felállításra került, amely igazán népszerű volt a kicsik körében.
A jó hangulatban és élményekkel teli délelőtt zárásaként Dr. Fodor Tamás SMJV. polgármestere, Dr. Simon István SMJV. alpolgármestere és Csiszár Ákos, az SC. SOPRON elnöke köszönte meg a részvételt a gyerekeknek és kísérőiknek, majd az aktív részvétel elismeréseként minden óvodásnak egy-egy aranyérmmel kedveskedtek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F21%2Fc1%2Fimg-6656-medium-jpg_d76y.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5e%2F2d%2F1_o9lw.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F65%2F6a%2F2_ptu5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff1%2F1b%2F2a_mves.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffe%2Fa9%2F4_co4_.jpg)