Az időjárás is kedvezett a programnak – mondta el Borossay György szervező, akitől azt is megtudtuk, hogy a túra eddigi története alatt csupán egyszer kellett változtatni az időponton az eső miatt. - Számomra az a legfontosabb, hogy nem volt baleset és csupán két kerékpár sérült meg. A túra népszerűsége töretlen, hiszen a bringázásé a jövő, korosztálytól függetlenül. A négy és fél éves gyermektől a szépkorúakig mindenkit meg tudunk mozgatni – tette hozzá a szervező.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3b%2F21%2Fvasvilla-tom-3293_q_u7.jpg)
A cél után a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium udvarán tartottak nyereménysorsolást. Sok felajánlás érkezett idén is: több, mint 2 millió forint értékben találtak gazdára ajándékok, köztük 22 kerékpár.
Az átadáson Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok gratulált mindenkinek, aki végigtekerte a távot és a szervezőknek is elismerését fejezte ki az elvégzett munkáért. Hozzátette: Sopron egy sportos város, mely nem csak a profi sportsikerek miatt igaz, de az évről-évre ismétlődő családi és baráti rendezvények miatt is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd0%2Fed%2Fvasvilla-tom-3346_i0or.jpg)
Az eseményen Csiszár Szabolcs sportfelügyelő átadta a Dr. Simon István alpolgármester által felajánlott kerékpárt, míg Dr. Farkas Ciprián a Dr. Molnár Ágnes és Barcza Attila országgyűlési képviselők által felajánlott bicikliket nyújtotta át a nyerteseknek. A túra főnyereménye a Dr. Fodor Tamás polgármester által adományozott nagy értékű kerékpár volt.
A szervezők a nevezési díjakból 100.000 forintot ajánlottak fel a kórház gyermekosztályának, további 100.000 forinttal pedig az Együtt az Életért, Sopronért Mentőalapítványt tudták támogatni.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9a%2F94%2Fvasvilla-tom-3247_lcy4.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa3%2F2e%2Fvasvilla-tom-3229_lli_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd4%2Fca%2Fvasvilla-tom-3228_6j3m.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F53%2F12%2Fvasvilla-tom-3239_07bm.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F61%2F4f%2Fvasvilla-tom-3280_19bq.jpg)