| 2020. április. 2. | 2 perc olvasás

Történelmet csinálnak a koronavírusból Sopronban

A koronavírussal kapcsolatos dokumentumok gyűjtését hirdette ki a Soproni Múzeum. Az intézmény közleményében kiemelték: rendkívüli napokat élünk, amelyek dokumentumai a történeti források lesznek. Ezek által a jövő generációi láthatják majd, hogy miképpen vettük fel Sopronban és környékén a küzdelmet az új típusú koronavírussal szemben.

Számos plakát, falragasz, felhívás került ki Sopronban is a kapukra, üzletek kirakatába. A figyelmeztetések, üzenetek most fontos üzenetet hordoznak azért, hogy minél kisebb veszteséggel vészelhessük túl az új típusú koronavírus-járványt. A múzeum számára azonban ezek a dokumentumok más jelentéssel is bírnak.

- A múzeumoknak világszerte az a dolguk, hogy gyűjtsék mindazt, ami egy korra jellemző – világított rá dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója. - Nevezetesen mindent, ami tipikus, vagy valami miatt fontos. Ellentétben a könyvtárakkal, vagy a levéltárakkal mi nem gyűjtünk teljes sorozatokat. Tehát például egy újság esetében nálunk nem lehet megnézni az első kiadott számtól az utolsó megjelentig valamennyit. Viszont azokat kiválasztjuk, amelyek különlegesek, tehát valami olyat érdekes tartalmaznak, amely az adott korszak tekintetében érdemes külön kiemelésre, megjelenítésre – fejtette ki.

A múzeum a közleményében kiemelte: különleges korszakot élünk, amelynek a dokumentumait az intézménynek kötelessége összegyűjteni. A szakértők várnak például plakátokat, rajzokat, írásokat és fényképeket is.

- Többféle dokumentumról beszélhetünk – emelte ki az igazgató. - Egyrészt, a múzeumnak van digitális gyűjteménye is, tehát mindazokat a képeket, fotókat, amelyeket a múzeumbarátok begyűjtenek és elküldenek, digitális formában elraktározzuk. Mindemellett a történeti gyűjteménynek vannak olyan részei, amelyek nyomtatványokat gyűjtenek, vagy akár fotódokumentumokat őriznek. Ezek mindegyike nagyon fontos információkat hordoz a jövő számára. Az ilyen tételeket külön-külön, de egy tematikus egységben gyűjtjük – részletezte.

A Soproni Múzeum célja a gyűjtéssel, hogy a tárgyak, dokumentumok által a jövő generációi megtudhassák, hogyan küzdték le a Sopronban és környékén élők az új típusú koronavírust. Ezáltal levonhatják a fontos tanulságokat is. Az intézmény kéri az embereket arra, hogy a fontos, közérdekű információkat ne távolítsák el a helyükről. Azt is megjegyezték a közleményükben, hogy a begyűjtött anyagokat csak a járvány elmúltával hozzák el személyesen a Soproni Múzeum központi épületébe, a Storno-házba.

Legnépszerűbb cikkek