| 2019. február. 28. | 1 perc olvasás

Tovább bővül a csornai NAV-ablak nyitvatartása

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csornai kormányablakban működő ügyfélszolgálatának nyitvatartási ideje március elsejétől ismét bővül, csütörtök délutánonként is intézhetők lesznek helyben az adóügyek.

2017. július 1-jén költözött a NAV csornai ügyfélszolgálata a helyi kormányablakba (Csorna, Szent István tér 22.) egy országos program keretében. Akkor a korábbi heti egy helyett négy napra bővült a nyitvatartás, amit a tapasztalatok szerint az ügyfelek is kihasználnak.

Tavaly több mint két és félszer annyian keresték fel a NAV csornai kirendeltségét, mint 2016-ban, de 2017-hez képest is mintegy duplájára nőtt az ügyfelek száma. A legnagyobb növekedés az év első felében, az szja-bevallási időszakban jelentkezett. Míg 2016 májusában kétszázhatvanan intézték adóügyeiket a csornai kirendeltségen, ehhez képest 2018 májusában számuk több mint négyszeresére nőtt, meghaladta az ezeregyszázat. Az ügyfelek pozitívan értékelték azt is, hogy már egy helyen elintézhetik különböző közigazgatási ügyeiket.

2019. március 1-jétől tovább bővül a csornai NAV-ablak nyitvatartási ideje. Csütörtökönként a jelenlegi 8 órától 13 óráig tartó ügyfélfogadás helyett délelőtt 8 órától 12 óráig, délután pedig 13 órától 16 óráig lehet majd helyben intézni az adóügyeket. Az ügyfélfogadás rendje a hét többi napján nem változik.

A NAV-ablakban az ügyfelek továbbra is a már megszokott, széles körben intézhetik adóügyeiket, többek között a bevallásokkal, igazolásokkal, adóazonosító jellel és adókártyával kapcsolatos ügyeket, általános tájékoztatást kérhetnek adózási témákban, valamint egyeztethetik adószámlájukat. A csornai kirendeltségen intézhető ügyek részletes listája elérhető a NAV honlapján.

Legnépszerűbb cikkek