| 2020. december. 8. | 2 perc olvasás

Tovább fejlesztik több mint kétmilliárd forintból a fertődi Esterházy-kastélyt

Több mint kétmilliárd forint kormányzati támogatásból tovább fejlesztik a fertődi Esterházy-kastélyt, a kivitelezés már elkezdődött és várhatóan két éven belül fog befejeződni – hangzott el a fejlesztést bejelentő online sajtótájékoztatón kedden.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője részletezte, hogy a beruházás részeként

- több mint 150 millió forintból megújítják a keleti gránátosházat, amelyből fogadóépületet alakítanak ki,

- felújítják a lovardát,

- emellett a kastélynak azon szárnyát, ahol korábban a Porpáczy Aladár középiskola működött.

Utóbbi a fejlesztési elem a csomag legnagyobbika, több mint egymilliárd forintba kerül és a befejezést követően ott helyezik majd el az Esterházy-kincseket.

Az elmúlt tíz évben több mint tízmilliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések a kastélyban és a mostani beruházással a kastély, mint örökségturisztikai elem, nagy lépést tesz abba az irányba, hogy még több turistát vonzzon a városba – mondta.

A beruházás már elkezdődött és két éven belül fog befejeződni – ezt már Bognár Zoltán, Fertőd polgármestere mondta, aki kiemelte azt is, hogy a városban a kerékpáros turizmus az elmúlt években megtöbbszöröződött, amelyhez hozzájárult az is, hogy kerékpáros turisztikai attrakciókat is biztosítanak. Ugyanakkor a turisztikai hangsúly továbbra is a kastélyon van a városban. Hozzátette, hogy a kastély, a város és a nemzeti park egy egységet alkot a városban.

A helyi fejlesztésekről azt mondta, hogy azok mind azt a célt szolgálják, hogy a településre érkezők turisztikai attrakciókat kapjanak. Elmondta, hogy elkezdődött a Fertő-tavat körbeölelő kerékpárút összekötése a hansági kerékpárúttal, megújult a Fertő tó körüli kerékpárút utolsó, hat kilométeres szakasza, helytörténeti kiállítást üzemeltetnek be a Muzsikaházban, kerékpáros pihenőhelyeket alakítanak ki és egy olyan helyet, ahol különféle kerékpáros szolgáltatásokat lehet igénybe venni.

Fertőd olyan település az országban, ahol a kulturális attrakció mellett az aktív kikapcsolódásra is lehetőség van, emellett a desztinációban a bor és a gasztronómia is kiváló. A kormány a több mint kétmilliárd forintos támogatással ezek fejlődését kívánja elősegíteni – ezt már Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese mondta. Hangsúlyozta, hogy a fertődi Esterházy-kastély Magyarország egyik legimpozánsabb épületegyüttese, amely jó kezekben van az ügyvezető igazgató, Egrestitsné Firtl Katalin kezében.

Az MTÜ komoly várakozással tekint 2021 tavaszára, mert azt remélik, hogy áprilistól felfutó ágba kerül a turizmus. A cél, hogy minél több vendégéjszakát töltsenek idehaza az emberek – fogalmazott, majd felidézte, hogy a kormány eddig több mint 700 milliárd forinttal támogatta az ágazatot a járvány okozta válság alatt, amely nemzetközi összehasonlításban is nagy összegnek számít.

 

Borítókép: Sopron Média archív

Legnépszerűbb cikkek