A Madarak és fák napja alkalmából rendezett faültetésen Prof. Dr. Faragó Sándor a Nyugdíjasegyetem alapítója, Bánáti László a TAEG Zrt. parkerdei és kommunikációs igazgatója, valamint a szervező, Dr. Hartl Éva a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar docense köszöntötte a népes hallgatóságot.
Az emlékerdőben 16 kocsánytalan tölgyet ültettek el a résztvevők, melyek GPS koordinátákkal jelöltek, így bármikor beazonosíthatóak és felkereshetők.
Az emlékerdőt 2016-ban alapították, a Madarak és Fák Napjáról szóló miniszeri rendelet születésének 110. évfordulója alkalmából. Azóta folyamatosan gyarapodik a terület: óvodások, iskolások, baráti társaságok, családok ültetnek ide.
1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amit aztán az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a tanító szenteljen arra, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse.
A faültetés a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar, a Tanulmányi Erdőgazdaság és az Országos Erdészeti Egyesület soproni helyi csoportja szakmai együttműködésében valósult meg.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faa%2F24%2F32293849-10214067490779448-9156596453727010816-n_cks1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcd%2F5e%2F32314070-10214067484699296-6589131219689013248-n_gwv6.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F18%2F9d%2F32239660-10214067504259785-1624788696467243008-n_u119.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F65%2F52%2F32323868-10214067496659595-1302697313549942784-n_03_3.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F32%2Fe6%2Fmadarak_4riq.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faa%2F24%2F32293849-10214067490779448-9156596453727010816-n_xg5s.jpg)