Tovább menetel a Sopron Basket

A Sopron Basket egy nem mindennapi mérkőzésen 62-60-ra legyőzte a Fenerbahcét az Euroliga második fordulójában. Mindkét gárda leadott 10 pontos előnyt, de a hajrából a hatalmasat küzdő és minden elismerést megérdemlő soproni csapat jött ki győztesen.

A Sopron és a Fenerbahce a 20. alkalommal találkozott az Euroligában. Sok nagy csatát vívtak a felek és hamar egyértelművé vált, hogy ebben a gazdag történelemben ezúttal egy olyan felvonás jön, amikor a védekezés a főszereplő. Valamivel a Fenerbahce kezdett élesebben, 9-4-re és 11-7-re is vezettek az első szakaszban. Amikor azonban Aleksandra Crvendakic duplája, akinek ez már a 7. pontja volt ezen az estén, célt ért, az első szakasz végén 11-11-nél egyenlítettek a mieink.

A második negyed nem indult jól, két perc elteltével Határ Bernadett kapott a térdéhez és le kellett cserélni. A soproniak kiváló mentalitását mutatja, hogy a harmadik negyed hajrájában visszatért és remek megoldásokkal segítette a csapat. Érezhetően megfogta a második negyedben ez a sérülés a Sopront és ezt kihasználva a törökök 23-13-ra elléptek. Volt azonban tartása a csapatnak, így a félidő hajrájában January két büntetője 25-24-re visszahozta a magyar bajnokot.


forrás: Tóth Zsombor

A félidei statisztikát figyelve azt láthattuk, hogy 30% környékén mozgott mindkét fél dobóteljesítménye, ugyanakkor a Sopron védekezését dicséri az öt szerzett labda. A törökök eközben már 8 eladottnál jártak és ebből 9 pontot szereztünk ekkor. A harmadik negyed Győrben döntőnek bizonyult, de ezt a játékrészt ezúttal is sokáig fogjuk emlegetni. Briann January lépett elő vezérré és egymaga 12 pontot szerzett ebben a szakaszban. Ki kell emelni a csapat-védekezést, egyszerűen nem jutottak könnyű pontokhoz a vendégek. A különbséget 10 pont magasságban menedzselte a Sopron és így 47-38-ról vágtak neki a felek az utolsó 10 percnek.

A záró szakasz első felét továbbra is 10 pontos különbség határozta meg. A Fenernél (is) azonban annyi nagy egyéniség sorakozik fel, hogy benne volt a levegőben a veszély: egy-egy villanással még bármikor visszajöhetnek. Ez is történt. Zandalasini kettő és Cakir egy triplájával 53-53-nál egyenlítettek a vendégek. Jelena Brooks és Tina Jovanovic mozdította el a holtpontról a Sopront, majd jött Fegyverneky Zsófia. Egy perc volt hátra, amikor a triplája célt ért és ezzel 60-55-re módosult az állás. Az utolsó perc igen töredezett játékot hozott. A hajrában Crvendakic faultja után Zandalasini három büntetője alakította ki a végeredményt. Ennél közelebb nem tudtak kerülni a vendégek.


forrás: tóth Zsombor

Emlékezetes mérkőzéssel és 62-60-as magyar győzelemmel bővült a Sopron – Fenerbahce versenyfutás eddig is gazdag történelme.

Sopron Basket – Fenerbahce 62-60 (11-11, 13-14, 22-12, 16-23)

Sopron Basket legjobb dobói: Briann January 16/3, Fegyverneky Zsofia 14/6, Aleksandra Crvendakic.

Fenerbahce legjobb dobói: Cecilia Zandalasini 16/9, Alina Iagupova 12/6, Olcay Cakir 11/3.


forrás: Tóth Zsombor

Legnépszerűbb cikkek