| 2019. július. 23. | 1 perc olvasás

Túratábor

A természettel és a Soproni Parkerdővel ismerkednek a gyerekek a Túratáborban. A program nagyon népszerű, minden évben teltházzal működik. A táborban a gyerekek elméletben és gyakorlatban is megtanulják a túrázás és a tájékozódás alapjait. A résztvevőknek Csiszár Szabolcs városi sportfelügyelő kedden ajándékokat vitt, amelyek között volt iránytű, zseblámpa, és egyéb, a túrázáshoz szükséges eszköz is.

A Tolvaj-ároktól indultak kedden a túratábornak résztvevők, hogy a Várhely-kilátót meglátogassák. Majsa Imréné, a tábor vezetője szerint az a legfontosabb, hogy a gyerekek megszeressék a természetet, meglássák az ott rejlő csodákat. A program népszerűsége abban rejlik szerinte, hogy a táborvezetők is jól érzik magukat, nemcsak a gyerekek, és ezért olyan légkör alakul ki, ahová szívesen jönnek nap, mint nap, és évről évre a lurkók. 


fotó: Griechisch Tamás

A táborozókat Csiszár Szabolcs, városi sportfelügyelő ajándékokkal lepte meg. A csomag tartalmazott iránytűt és zseblámpát is, amelyeket már a délutáni túra során is használhattak a gyerekek. A sportfelügyelő portálunknak elmondta: már gyerekeket minél hamarabb kell megtanítani a természet szeretetére és a környezetvédelemre, és erre kiváló lehetőség a túrázás és a túratábor.


fotó: Griechisch Tamás

A túratáborból van feljebblépési lehetőség is: idén 35 gyerek ment az úgynevezett Erdei Vándor elnevezésű, országos szervezésű táborba.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek