Idén új rekordnak számító résztvevői létszámmal került lebonyolításra a rendezvény, amely Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának, Sopron Város Szabadidősport Szövetségének, a Soproni Rendészeti Sportegyesületnek és a Soproni Atlétikai Clubnak a szervezésében jöhetett létre és amely igazán jó hangulatban telt.
Remek időjárási viszonyok között került sor az idei rendezvényre, amely már délelőtt kezdetét vette a futóversenyekkel, ahol több korosztályban és több távon is lehetőségük nyílt a résztvevőknek megmérettetni magukat. A lelkes résztvevőknek a futás alatt az időeredményüket is rögzítették, amit a célba érkezés után hitelesítettek a szervezők, így mindenki pontos és precíz időeredménnyel gazdagodhatott az ajándék részvételt elismerő emlékérmek mellett.
A díjátadáson Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere elismerését és köszönetét fejezte ki a rendezőknek a remek és gördülékeny lebonyolításért valamint a versenyszámokon indulóknak azért, hogy ilyen szép számban részt vettek ezen a sportnapon. Beszédében kiemelte a Mobilitási Hét soproni rendezvényeinek jelentőségét és azon belül az autómentes nap fontosságát is, amelyre Magyarország Kormánya nagy hangsúlyt fektet, hiszen a sportra, a mozgásra, az egészséges életmódra való figyelemfelhívás mindig hangsúlyos hazánkban. Sopron alpolgármestere kiemelte, hogy örömteli az, hogy a soproniak nem csak az ilyen jellegű rendezvényeken, hanem a hétköznapokban is igazán sportbarátok, hiszen ez az is jelenti, hogy városunkban a tudatos életmód már része a mindennapoknak.
A díjátadáson a számtalan érem és kupa mellett sor került a támogatói ajándékok átadására is, amelyek között ajándékutalványok, napszemüvegek, sajttálak is kisorsolásra kerültek, valamint két kerékpár is gazdára talált.
A több száz futórésztvevő mellett egy túrára is sor került, ahol a szervezők az Autitok Egyesülettel együttműködve ( az autizmussal élő gyermekekért, fiatalokért és családjaikért ) egy közös erdei sétával közösen csatlakoztak a programsorozathoz.
A futóverseny díjkiosztója után került sor a Tekerj Sopron! kerékpáros túra rajtjára, ahol közel ötszázan pattantak nyeregbe, hogy közösen tekerjenek egyet a Lővér körúton. A kényelmes iramú túra után a támogatók jóvoltából - a rajt/cél állomásnak helyet adó Lővér Kempingben - a regisztrált résztvevők között került kisoroslásra tizenkét darab kerékpár is, amelyek minden bizonnyal nagy örömet szereztek a nyerteseknek.