| 2021. június. 28. | 1 perc olvasás

Turisztikai szakembereknek mutatták be a Szent Mihály- templomot

Turisztikai szakemberek számára mutatták be a Szent Mihály- templomot a Sopron Regiò Turisztikai Központ szervezésében hétfőn. A tájékoztatót azért tartották fontosnak, hogy az idegenvezetők a későbbiekben megfelelő információkat tudjanak átadni az új látogatóközponttal kapcsolatban.

Júniusban a Sopron Régió Turisztikai Központ körülbelül 20 ingyenes idegenvezetést szervezett a templom és látogatóközpont bemutatására. Az érdeklődés nagy volt, így a nyári hónapokban néhány alkalommal még lesz lehetőség hasonló programra. A felkészülés fontos, így a szakemberek munkáját pluszban segítik.

"Fontosnak tartottuk, hogy ezt az új, turisztikailag nagy jelentősséggel bíró templomot és látogatóközpontot bemutassuk a turisztikai szakembereknek" - hangsúlyozta Kovács-Gazdag Nikoletta, a Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője. "Emellett új kiadványokkal és programokkal is készültünk: a Kultikus Sopron egy olyan séta, amelynek során a soproni belváros és közvetlen környéke vallási emlékeit látogatjuk végig, bepillantást nyújtva a város szakrális múltjába, a különböző felekezetek emlékhelyeinek lenyűgöző sokaságába" - tette hozzá az ügyvezető.

A város turisztikai weboldalán fellelhetőek az idegenvezetések időpontjai, melyek köre folyamatosan bővül.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek