| 2021. május. 20. | 1 perc olvasás

Tűzhelyen felejtett étel okozott riadalmat Sopronban

Szúrós szagú füst miatt riasztották a tűzoltókat Sopronban egy Móricz Zsigmond utcai lakáshoz. A tűzoltók az ablakon keresztül jutottak be az ingatlanba, ahol a konyhában a működő tűzhelyen felejtett ételt találtak. Átvizsgálták és átszellőztették a lakást, az edényt pedig kivitték a füsttel telítődött épületből. A lakásban nem tartózkodott senki.

A tűzhelyen felejtett étel, olaj gyorsan tüzet okozhat, a konyhában elhelyezett gyúlékony anyagokon (konyharuha, műanyag eszközök, konyhabútor) pedig gyorsan továbbterjedhetnek a lángok. Fontos, hogy se főzés, se pedig ételmelegítés közben ne hagyjuk felügyelet nélkül a tűzhelyet! Ha elhagyjuk a lakást, minden esetben szüneteltessük a főzést, vegyük le az ételt a tűzről, zárjuk el a gázt, kapcsoljuk ki a tűzhelyet, mert számos tűzesetet éppen az okoz, hogy az otthonról távozó háziak elfelejtik, hogy a tűzhely bekapcsolva maradt. Bármi közbejöhet, és könnyen előfordulhat, hogy nem érünk haza „öt perc múlva”, ahogy terveztük. 

A tegnapi eset ismét arra figyelmeztet, hogy legyünk körültekintőek, figyeljünk környezetünkre, hiszen a tűzhelyre feltett étel is könnyen tüzet okozhat.

Gondatlansággal értéktárgyakat, ingatlanokat, de főképp saját és mások testi épségét, életét is veszélyeztethetjük.

Borítókép; illusztráció, Forrás; Katasztrófavédelem 

Legnépszerűbb cikkek