| 2022. július. 27. | 1 perc olvasás

Új alkalmazás indult kerékpárosoknak

Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető alkalmazása, a Kerékpárosbarát minden fontos információt tartalmaz és folyamatosan bővül - közölte a MAKETUSZ az MTI-vel szerdán.

A közleményük szerint az új applikáció tartalmazza a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, útvonalakat kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője a közleményben elmondta: az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából a szövetség koordinálja az országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat létrehozását és működését. Azon dolgoznak, hogy létrejöjjön az országos lefedettségű hálózat, amelynek tagjai kielégítik a kerékpáros túrázók igényeit, magas minőségű szolgáltatást nyújtanak és ezáltal több vendéget, magasabb bevételt érhetnek el.
Közölték: a hálózathoz mindazon szolgáltatók csatlakozhatnak, akik kerékpárosbarát szemlélettel fogadják a biciklizőket, ezen felül megfelelnek az egyes szolgáltatástípusokra vonatkozó kötelező, illetve opcionális kritériumoknak. A hálózat tagjainak listája már nem csupán a MAKETUSZ honlapján található meg, hanem az új applikációban is szerepel, amely Kerékpárosbarát néven mind a Google Play áruházból, mind az App Store-ból ingyenesen letölthető android és ios alapú készülékekre egyaránt.
 Az applikációt folyamatosan bővítik és fejlesztik - ismertette Coates Ádám.

forrás: SopronMédia archív

borítókép: pixabay

Címkék: kerékpár

Legnépszerűbb cikkek