Új elnököt választott a Rotary Club Sopron

A barátság és a karitatív tevékenység összhangja adja a Rotary Club szellemiségét. A soproni szervezet szerda este tartotta meg éves tisztújító rendezvényét, ahol Göde József leköszönő elnök adta át a Rotary-láncot az új vezetőnek, Szarka Györgynek.

fotó: Griechisch Tamás

Kihívásokkal teli esztendőn van túl a Rotary Club Sopron. Göde József elmondta, embert próbáló időszakon vannak túl.

Ősszel az ismét megjelenő koronavírus, tavasszal pedig a szomszédunkban zajló háború. Ez mind-mind megváltoztatta a lehetőségeinket, ennek ellenére a klub és a klubtársaim helyt álltak, büszke vagyok rájuk. Az első tevékenységünk közé tartozik, hogy egy defibrillátort adományoztunk Nagycenk önkormányzatának, a befolyt adományainkból és támogatásokból rászoruló gyerekeket, családokat segítettünk. A Tómalom úti gyermekotthont is segítettük az évben, finanszíroztunk egy állatterápiás kezelést, amely még hosszú évekig biztosított„

- tette hozzá a leköszönő elnök.

 

Az idei rendezvényen is köszöntötték az új tagokat, valamint számos kitüntetést kaptak azok a tagok, akik kiemelkedően sokat tettek a közösségért. Molnár Tibor megkapta az egyik legmagasabb szintű elismerést a Paul Harris Fellow-díjat. De a tisztújításra is sor került, valamint elismerést vehetett át Fleischhacker Edit, Cserta László, Locsmándi Szabolcs és Horváth Tamás is.

fotó: Griechisch Tamás

Az új elnök már 30 éve szolgálja a Rotaryt. Szarka György egy éven keresztül fogja vezetni a társaság munkásságát.

Szeretném tovább folytatni azt a munkát, amelyet elődeim megkezdtek. Továbbra is támogatjuk az elesetteket, a rászorulókat, és igyekszünk eleget tenni a Rotary Club által megfogalmazott értékeknek”

- hangsúlyozta az elnök.

A Rotary-tagok az egész országban fontos szerepet töltenek be a karitatív tevékenységekben. A soproni szervezet az új elnök vezetésével továbbra is azon fog dolgozni, hogy színvonalas rendezvényeket szervezzen, amelynek bevételeiből támogatni tudják a rászorulókat.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek