Az adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában - tette hozzá.
Kitért arra is, a turisztikában és a vendéglátásban most "masszív" leépítések vannak, de léteznek olyan iparágak is, ahol nemhogy létszámstop van, de folyamatosan vesznek fel embereket. Ezek között megemlítette az IT és a technológiai területen működő vállalatokat, de a tanácsadó, illetve a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek között is vannak ilyenek.
A legtöbb nyitott pozíció Budapesten van, amelyet a nagyobb megyeszékhelyek követnek, mint Debrecen, Székesfehérvár, Győr és Szeged. Ugyanakkor vannak egészen kicsi vidéki települések is, ahol például egy pék- vagy asztalos üzem jelezte, hogy van szabad állás.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F68%2F9f%2F20170603160256-stressz-munka-642x369-cover_6c87.jpg)