| 2017. augusztus. 14. | 3 perc olvasás

Új mentőgépjárművel gazdagodott városunk

Hétfőn a Soproni Mentőállomáson egy ünnepség keretein belül került sor városunk új mentőgépjárművének átadására valamint a mentőszolgálat munkatársai közül a tavalyi esztendőben kiemelkedő munkát végző dolgozók elismerésére.

Az Országos Mentőszolgálat járműállományának fejlesztése tovább folytatódik a Kormány által biztosított forrásokból, így a mentők újabb gépkocsikat vásárolhatnak, így a Soproni Mentőszolgálat is gyarapodhatott egy új esetkocsival. 


fotó: Leczovics Zsolt

Az átadóünnepségen Dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, a Parlament Népjóléti Bizottságának tagja köszöntőjében elmondta, hogy örömteli, hogy a tavalyi esztendő után idén is egy új mentőgépjármű átadásán lehetünk jelen itt Sopronban, ami annak a tudatos Kormányzati programnak a része, amely a 130 éves múlttal rendelkező, kiváló szakmai teljesítményt nyújtó szervezetnek a további megerősítését tűzte ki célul.

A Kormányzati programnak köszönhetően Magyarországon 2010 óta a mentőállomások 37 % megújult valamint 27 új mentőállomás is épült. 2010 óta 500 új mentőautó teljesit szolgálatot hazánkban es ujabb 193 kerül beszerzésre a közeljövőben. 

Dr. Molnár Ágnes kitért arra is, hogy 2010 óta reálértéken 50% többet költ hazánk a mentésre, mint az azt megelőző években, ami számszerűen azt jelenti, hogy 22 milliárd forint helyett 2018-ban a mentőszolgálat már 40 milliárd forintból gazdálkodik.

Az egészségügyi ellátórendszer müködéséhez szükséges források biztositásával kapcsolatban hozzátette, hogy az, az ország gazdasági helyzetével szorosan összefügg,  így az idén is a költségvetés további több mint 100 milliárd forintott tudott biztosítani az ellátórendszernek.

Magyarország Kormánya a dolgozókra is gondol, akik az építőkövei az ellátórendszernek, így az idei évben sem maradtak el a béremelések a részükre, ami az egeszségügy átfogó béremelési programjának a része. Az orvosok bére 207 ezer forinttal emelkedett két év alatt a 2016-2017-es esztendőben, míg az egészségügyi dolgozók a 2016-2019-es években 26,5-12-8-8 % béremelést kapnak.

Mindezek az intézkedések bizonyitják, - tette hozzá - hogy a magyar kormány mindent megtesz a humánerőforrás megbecsülése érdekében, munkájukat elismeri és megbecsüli.


fotó: Leczovics Zsolt

Dr. Molnár Ágnes köszönetét fejezte ki Sopron Megyei Jogú Város közgyűlésének a mentőszolgálat részére történő felajánlását, amely a városban és a járásban szogálatot teljesitő bajtársak megbecsülését jelképezi valamint kiemelt köszönetét fejezte ki a soproni mentőállomás dolgozóinak az elvégzett emberfeletti munkájáért melyet a városban és a járásban teljesítenek és teljesítettek.

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a város önkormányzata örömmel támogatja a mentőállomás munkáját, amelynek technikai felszereltsége nem csak Sopron szempontjából kiemelten fontos, hanem a környék településeinek illetve lakóinak is, hiszen a mentőállomás ellátási területe túllépi városunk határait. 

A fejlődés permanens - tette hozzá - hiszen pontosan egy évvel ezelőtt is gazdagodott a város egy esetkocsival, ami azt a célkitűzést támasztja alá, hogy a következetesen zajlik az a kormányzati program, ami által a mentőállomások technikai fejlesztésére vonatkozik. 


fotó: Leczovics Zsolt

Dr. Fodor Tamás köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának, hogy olyan döntéseket hoz, ami által az egészségügynek ez a szegmense is jelentős fejlesztéseken mehet keresztül. 

Kiemelt köszönetét fejezte ki a polgármester a soproni mentőállomáson dolgozóknak akik becsülettel, alázattal végzik azt a nem mindennapi munkát, amelyben sok esetben emberéletek múlnak és amely tevékenység minden elismerést megérdemel mind az önkormányzat, mind pedig a lakosság részéről. 


fotó: Leczovics Zsolt

Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója beszédében örömét fejezte ki, hogy ezúttal Sopron gazdagodhatott egy újabb esetkocsival, amely országosan annak a 193 darab gépjárműnek az egyik tagja, amely kormányzati forrásból biztosítja a mentőszolgálatok gépjárműparkjának megújulását. 

A Soproni Mentőállomásra kitérve elmondta, hogy éves szinten több mint 6000 esethez riasztják a helyi egységeket, ami több mint százezer megtett kilométer jelent a járművek számára, így fontos, hogy azok kiváló műszaki állapotban legyenek. 

Az új esetkocsi felszereltéségre kitérve hozzátette, hogy megfelel minden olyan kritériumnak - amely nem csak hazai szinten -  de nemzetközi szinten is a világszínvonalat képviseli. 

A köszöntőket követően sor került az új esetkocsi hivatalos átadására, amit Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója adott át Bujtás Józsefnek a Soproni Mentőállomás vezetőjének. 

Ezt követően az önkormányzati jutalmak átadása követett, amely elismeréseket Dr. Fodor Tamás polgármester adta át a mentőszolgálat munkatársainak.  

Sopron Megyei Jogú Város önkormányzatának jutalmát kapta Galkó István mentőápoló, Kovács Szabolcs mentőápoló, Lőrincz László mentőápoló valamint Göndöcs Csaba mentőgépkocsivezető. 


fotó: Leczovics Zsolt

Az ünnepség zárásaként a résztvevők megkoszorúzták a mentőállomás mellett található Gábor Aurél emléktáblát, ahol Tuba Jenő nyugalmazott mentőtiszt osztotta meg emlékező gondolatait a jelenlévőkkel. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek