| 2017. szeptember. 22. | 2 perc olvasás

Új műfüves pálya a Jereván lakótelepen!

Immár három műfüves kispálya - és három salakos pálya áll a városi bajnokság különböző osztályaiban szereplő csapatok, valamint az iskolák rendelkezésére.

Pénteken a Jereván lakótelepen kialakított játékteret adta át a város vezetése, önkormányzati képviselők, Tóth Éva a részönkormányzat elnöke és Csiszár Ákos az MLSZ megyei képviselője részvételével.

Dr. Simon István alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy a kormány sportbarát politikájának a része, hogy támogatja az egészséges életmódot. Sopron is sok támogatást kap a a sporttelepek, futballpályák felújítására. Ez a megújulás folyamatos, ennek része az itteni „tóparti pályának”  az átadása is.


fotó: Griechisch Tamás

Dr. Fodor Tamás polgármester örömteli eseménynek nevezte ezt a fejlesztést, mely az egészséges életmód támogatására is szolgál, valamint nem csak felnőttek, hanem gyerekek is használhatják majd. Mint kiemelte: ez a létesítmény a mindennapos sportra, testmozgásra biztosítja az infrastrukturális  hátteret,  ezért is fontos Sopronnak, hogy a  Magyar labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjában részt vegyen. 


fotó: Griechisch Tamás

Csiszár Ákos önkormányzati képviselő, aki az MLSZ megyei igazgatóságát képviselte, köszönetet mondott a szövetség és Bolla Péter elnök nevében a városnak, a város vezetőinek, mert észrevették és orvosolták annak a hiányát, hogy a soproni kispályás bajnokságban résztvevő csaptoknak nem volt megfelelő hátterük. A műfüves pálya előnye, hogy az időjárás viszonyok kevésbé befolyásolják a játékot, így ritkábban marad el mérkőzés és még többen tudnak majd játszani a bajnokságban is.


fotó: Griechisch Tamás

Az MLSZ a kormány által létrehozott TAO-rendszeren keresztül vállalja a beruházás 70%-át, így a pályázó önkormányzatnak a költségek 30%-át kellett biztosítania. A tóparti pálya teljes beruházása 27 millió forint volt, ebből közel 8,1 millió forintot finanszírozott az önkormányzat saját forrásból. A kisméretű 20x40 (22*42 m) műfüves pálya 3x2 méteres kapukkal, palánkkal, világítással és labdafogó hálóval van ellátva. A pálya körül viacolor járda épült.

A „tóparti pálya” – a többi pályához hasonlóan - nem csak a városi bajnokságban szereplő amatőr csapatok számára nyitott, hiszen a mindennapi testnevelés órák során is igénybe vehető az iskolák számára.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek