Az egyetem hallgatói közül többen dolgoznak vízimentőként a nyári szezonban, egyikük ráadásul profi oktató. Ezt követően jött az ötlet, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával közösen tervezzünk vízimentést támogató eszközöket. Az őszi szemeszterben egy jelzőboját, a tavaszi szemeszterben pedig egy mentőtornyot is terveztünk. Az egyik végzős hallgatónk diplomamunkája során pedig egy mentőboját tervezett - mondta dr. Lenkei Balázs egyetemi docens, a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet igazgatója.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F18%2F32%2Fbolya_a42x.jpg)
Fotó: vizimentok.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffd%2F4e%2Fbolya-2_qj9_.jpg)
Fotó: vizimentok.hu
A hallgatóknak mindent alaposan át kellett gondolniuk, hiszen egy apró részleten is emberélet múlhat. A design akkor jó, ha szélsőséges helyzetben (pl. viharban), kritikus szituációban is jól működik az eszköz, illetve ha a használata egyértelmű. A trendiség mellett fontos, hogy az eszköz látványos és figyelemfelkeltő legyen, mely növeli a strandolók biztonságérzetét - fűzte hozzá dr. Lenkei Balázs.
A mentőtorony fejlesztése tulajdonképpen a végéhez ért, a prototípus gyártása következik. Terv szerint az őszi időszakban már el is készülnek, kipróbálhatóak lesznek a kész tornyok, és ha minden elvárásnak megfelelnek, tavasszal már ki is kerülnek a Balaton partjára.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd8%2F9c%2Ftorony__ndf.jpg)
Fotó: Soproni Egyetem
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb4%2Fc0%2Ftorony-1_ele9.jpg)
Fotó: Soproni Egyetem
Borítókép; Soproni Egyetem