| 2018. április. 20. | 2 perc olvasás

Újabb Csoda!

A női kosárlabda Euroliga soproni négyes döntőjének második mérkőzésén a Sopron Basket óriási meccsen 68–65-re legyőzte a török Yagin Dogu Üniversitesit, ezzel bejutott a sorozat vasárnapi döntőjébe.

A magyar válogatottból jól ismert Vandersloot duplájával indult a találkozó, majd a túloldalon Fegyverneky szerezte a magyar csapat első pontjait. Ezt követően Eldebrink triplából és közelről is betalált (2-7), de már az első másodpercektől érezni lehetett, hogy a Sopron egyáltalán nincs megilletődve. Ez pedig gyorsan meg is mutatkozott a pályán, 9-0-s hazai roham következett, így 11-7-nél már időt is kért a törökök edzője. Ám ez sem törte meg a Sopront, Crvendakic és Turner is jól célzott támadásban, Fegyvernekyék védekezése pedig nagyon jól összeállt. A negyed utolsó pontját Salvadores jegyezte, 19-12-nél kezdődött a második felvonás.


fotó: Leczovics Zsolt

A spanyol játékos köszönt be először a második negyedben, majd szintén az ő palánkos hárompontosával módosult az állás 28-17-re. A tizenhatodik percben McBride révén hosszú idő után talált be a Yakin Dogu, de Crvendakics sem volt rest, triplával válaszolt, nem sokkal később pedig Turner szenzációs 2+1-es akcióval örvendeztette meg a remek hangulatot teremtő szurkolókat. Ekkor már 36-22 állt az eredményjelzőn, parádés volt a Sopron! A félidőig kicsit olvadt az előny, Turneré volt az utolsó szó, 40-30-nál mehettek pihenőre a csapatok.


fotó: Leczovics Zsolt

A második félidőben közel három percet kellett várni az első pontokra, ekkor Crvendakics passzából Page volt eredményes középtávolról. A huszonötödik percben megint időkéréshez folyamodott a törökök edzője, muszáj volt neki, hiszen Turner és Fegyverneky triplája is pontos volt, 48-32-re elhúzott a Sopron. A rövid megbeszélés utáni első két török támadás sem hozott pontot, remekül védekezett a magyar csapat, Crvendakics pedig triplát ünnepelhetett (51-32). A Yakin ebben az időszakban sokat büntetőzött, sokszor érthetetlen játékvezetői ítéletek után is. A Sopront azonban nem kellett félteni, a záró etap 56-46-nál jött el.


fotó: Leczovics Zsolt

Ez pedig óriási izgalmakat hozott. Kisebb hullámvölgybe került a Sopron, hat perccel a vége előtt Vandersloot duplája után tízen belülre kerültek a törökök (61-52). Iniguez mester időkéréssel próbálta megnyugtatni a Sopront, ez azonban nem jött össze, egyre csak csökkent a különbség. Salvadores és Crvendakics is hibázott támadásban, a faultarány sem a soproniaknak kedvezett, Hollingsworth büntetőzésből vette át a vezetést (61-62). Hiába sikerült rosszabbul a záró negyed, az utolsó percekre a végső erőtartalékait is mozgósította a Sopron és 65-65-nél Milovanovics triplája döntőt ért. A végén 1.2 másodperc maradt hátra, ám a Yakin nem tudta bedobni a labdát.

Fegyvernekyékre a döntőben a Jekatyerinburg vár, amely a másik elődöntőben 84-77-re verte a Dinamo Kurszkot.


fotó: Leczovics Zsolt

Sopronmédia

Szinte hihetetlen!!!

Legnépszerűbb cikkek