| 2020. április. 7. | 1 perc olvasás

Újabb intézkedések a járvány lassítása, a szociális ellátottak és a gyermekes családok védelme érdekében

A koronavírus-járvány lassítása, a magyar emberek egészsége, a szociális ellátásban résztvevők és a családok védelme érdekében több, újabb a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendkívüli intézkedést rendelt el a kormány az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján.

 Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) hétfői, az MTI-nek küldött közleményében azt írták, a családok szociális biztonságát segítik azzal is, hogy a szociális, gyermekvédelmi és egyéb ellátások folyósításában most nem szükséges a személyes ügyintézés, akkor sem, ha esedékes lenne a további folyósításához szükséges felülvizsgálat.


Közölték, a már megállapított havi pénzbeli szociális ellátások többségénél a jogszabályban előírt időszakos felülvizsgálatokat elhalasztják, az elmaradtakat a veszélyhelyzet lejártát követő második hónapig kell pótolni. A veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultság és hozzá kapcsolódva a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapításának hatálya ugyancsak meghosszabbodik. A megváltozott munkaképességűek megszűnő rehabilitációs ellátásait is automatikusan meghosszabbítják, akárcsak a lejáró közgyógyellátások jogosultsági időtartamát, a veszélyhelyzet lejáratát követő 90 napig. Az Emmi ismertetése szerint felfüggeszthető a nyugdíj- vagy más társadalombiztosítási, illetve családtámogatási eljárás is, ha a jogosult nincs abban a helyzetben, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen.

A veszélyhelyzet miatt a munkavégzés alól felmentett bölcsődei dolgozók, valamint közművelődési intézmények alkalmazottai átmenetileg átkerülhetnek munkavégzésre valamely szociális szolgáltatóhoz, szociális intézményhez, gyermekek átmeneti gondozását nyújtó intézményhez vagy gyermekvédelmi intézményhez.

Legnépszerűbb cikkek