| 2020. július. 16. | 1 perc olvasás

Újabb intézkedéseket hozott a kormány- elmaradnak a Szent István napi ünnepségek

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány a szerdai ülésén a járványügyi helyzettel foglalkozott.

Vasárnap ismertették az országok háromszínű besorolását, és azt is, hogy a kormány hétről hétre áttekinti, hogy indokolt-e bármilyen változtatás.

Sok visszajelzés érkezett arról, hogy országonként egyes régiókban, tartományokban nagyon eltérő a fertőzés mértéke. Ezért a kormány indokoltnak látta, hogy módosítsa a kormányrendeletet. Az országok besorolásán nem változtattak, azonban a regionális besorolás lehetőségét megteremtették – fogalmazott.

Magyarországon az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, a térségben is a legbiztonságosabb országok közé tartozik – emelte ki.

A védekezés eredményességéhez az eddigi bevált szabályok fenntartása elengedhetetlen. Továbbra is érvényben marad a maszkviselési kötelezettség az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön, az 500 fő feletti zenés-táncos rendezvények továbbra sem tarthatóak.

A kormánynak döntenie kellett, hogy augusztus 15-e után mi legyen – mondta Gulyás. A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a tervezett Szent István napi ünnepek, beleértve a tűzijátékot, illetve a légi parádét is, elmaradnak– hangsúlyozta.

A döntés indokolt, hiszen azt látjuk, hogy a fertőzés veszélyét leginkább a tömeges nagy rendezvények hordozzák magukban. Ezért a tisztavatás kivételével az augusztus 20-i  nyilvános nagy tömeget vonzó ünnepségek elhalasztása mellett döntött a kormány – fejtette ki.

Elmondta, a zenészek érthető okokból enyhítést szeretnének, és az 500 fős rendezvények engedélyezését, azonban augusztus 15-éig a kormány ezen nem kíván változtatni.

Várhatóan július végén fog ülésezni a kormány, akkor fognak dönteni, hogy augusztus 15-ét követően lesz-e ebben változás természetesen az akkori adatok fényében.

 

Legnépszerűbb cikkek