Kevesen tudják csak, de az Ötvös utcát már Mátyás király uralkodása előtt is említették, az ott található, felújított társasház első írásos emléke pedig 1727-ből származik. Ezt a dátumot a homlokzaton lévő egyik kőtábla a mai napig őrzi. A ház egykori tulajdonosainak neveit is ettől az időponttól lehet nyomon követni a földhivatalban. Az épületben egykor ötvösök laktak, az utca is innen kapta a nevét – mondta a felújítást végző ZBAU Ingatlan Kft. ügyvezetője.
Pálfalvi Róbert felelevenítette, hogy 2017-ben, egy soproni nyaralása során látta meg az épületet, amely akkor még rendkívül rossz állapotban volt.
Fotó: Fodor Regina
A házmegáldás, vagy házszentelés a Római Katolikus Egyház egyik legősibb áldása, amelyben kifejezzük, hogy Istent meghívjuk abba a térbe, amelyben élünk – ezt már Horváth Imre városplébános mondta, aki kedden megszentelte az ingatlant.
Hozzátette, hogy amikor egy régi, patinás, ősi ház megújul, mindig örömmel szenteli fel, mert azt azzal a jövőbe vetett reménnyel teszi, hogy az ott élők békességben és szeretetben élnek majd Isten őrzőangyalaival.
Fotó: Fodor Regina
A házszentelés során az ajtófélfára az idei, vagyis a 2021-es év mellett a Krisztus áldja meg ezt a hajlékot! latin megfelelőjének kezdőbetűit (C+M+B - Christus Mansionem Benedicat!) tüntetik fel. A házáldást évente szokták megújítani.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F65%2F4f%2Fdsc06123_231x.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F73%2Fc6%2Fdsc06064_cmj3.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F70%2F47%2Fdsc06069_m_x3.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5b%2F6c%2Fdsc06063_p6av.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5f%2F7b%2Fdsc06072_o89p.jpg)