A pickleball a tenisz, tollaslabda és asztalitenisz elemeit vegyíti, tulajdonképpen egy hibrid sportág, amit speciálisan erre a játékra tervezett ütővel és labdával játszanak. Amerikában már a hatvanas években elterjedt, több tízmillióan játsszák és versenyszerűen is 12 millióan űzik. Európába később érkezett, Magyarországon pedig öt-hat éve vált népszerűvé, s az egyik leggyorsabban fejlődő sportágnak mondható – adta meg a háttérinformációkat kedvenc sportágához Szeli László, aki csatlakozott csoportjával a SMAFC-hoz. Korábban a Lőver ATSE színeiben versenyeztek, de többek között az egyre jobb eredményeik okán is keresték a továbblépési és fejlődési lehetőségeket. A SMAFC-nál megtalálták.
– mesélte Szeli László. Duplán büszke az eredményre, egyrészt mint édesapa, másrészt mint a sportág szerelmese. Szeli Fruzsina társa Strommer-Telek Zsuzsanna, a Kajmán-szigeteken élő magyar származású sportoló volt, akivel jövő hétvégén együtt indulnak egy stockholmi versenyen is. Ám előtte Fruzsina részt vesz egy malmői megmérettetésen, Stockholmban pedig egyéniben is indul.
Szeli László és sporttársai úgy gondolják, a SMAFC infrastruktúrájával és szervezettségével a hátuk mögött több lehetőségük lesz a sportág népszerűsítésére és versenyzőik támogatására is. Kifejezetten céljuk, hogy Sopronban minél szélesebb körben megismertessék a pickleballt, ami mától a Soproni Egyetem hallgatói és minden soproni számára is egy újabb lehetőség.
Borítókép: SMAFC
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20250114%2520mindenf%25C3%25A9le%2F481080618_670277605524430_6603801357834784192_n.jpg)