| 2016. március. 29. | 1 perc olvasás

Újabb térfigyelő kamerákat helyezhetnek el Sopronban

Városunkban 2008 óta működik térfigyelő kamerarendszer, amely a Közgyűlés csütörtöki döntése következtében újabb eszközökkel bővülhet.

A rendszer központi vezérlője a Soproni Rendőrkapitányságon van, ahol a kamerák által közvetített képek megfigyelését a szigorú adatvédelmi szabályok betartása mellett a Rendőrkapitányság rendőrei végzik.

Az első kamerákat közbiztonsági illetve bűnmegelőzési céllal a város kiemelt területein helyezték el, többek között a Fő téren, a Várkerületen, a GySEV pályaudvarnál, a város kivezető útjainál és egyéb forgalmas területeken. A 2008 óta eltelt idő alatt több bővítés is történt a város számos pontján.

Az új helyszínek között szerepel az Aranyhegyi Ipari Park területén lévő Faller utca – Verő utca közötti körforgalom, a turisztikai szempontból kiemelt jelentőségű Károly-kilátó, valamint a nemrégiben teljesen megújult Árpádházi Szent Margit templom. Az új eszközök kihelyezésével körülbelül 40 kamera teljesít majd szolgálatot a város és a lakosság védelme érdekében, növelve a közbiztonságot és segítve a rendőrség munkáját.

Legnépszerűbb cikkek