Újévi koncerttel indult 2022

  2022. január 1. - www.sopronmedia.hu

Az És mégis élünk című táncelőadás zenéjét adta elő hagyományos újévi koncertjén a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kórussal kiegészülve január 1-jén este hat órai kezdettel a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban. A hangversenyen Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet, melyben emlékeztetett: 2010 után Sopron jövője valósággá vált azzal a fejlődéssorozattal, amelyre az elmúlt száz évben még nem volt példa a város történetében, és amely újabb évtizedekre is meghatározhatja az előremenetelét.

- Felemelkedő pályára állítottuk a várost és a soproniak évtizedes álmait valósíthattuk meg, önökkel közösen - mondta beszédében Barcza Attila, majd hozzátette: „elég, ha csak az M85-ös útra, az új parkolóházra és uszodánkra, belvárosunkra, a megújult Lenck-villára vagy a folyamatban lévő ipari park fejlesztésre gondolunk. És mindezt közösen értük el minden nehézség, veszteség, kihívás ellenére, amelyekben 2021-ben is volt részünk”.

Kifejtette: a koronavírus-járvány már második éve része a mindennapjainknak. Annak ellenére, hogy megjelenésekor a pandémia felfordította, megbénította megszokott életünket, a magyar kormány jól kezelte a veszélyt. Ezért lehetett a 2021-es év a sikeres gazdasági újraindítás éve, a magyar gazdaság növekedése pedig továbbra is az egyik leggyorsabb az Európai Unióban. Családbarát kormányzás, alacsony adók, politikai stabilitás közepette a szorgalmas, tehetséges magyar munkavállalókkal, soproniakkal, munkahelyteremtéssel képesek leszünk 2022-ben is előre menni.

- Mi 2022-ben is a cselekvő magyar emberekre építünk, a cselekvő soproniakra, mert meggyőződésünk, hogy az önök akarata a biztosíték arra, hogy amit közösen elterveztünk az jövőre - úgy, mint eddig is - valósággá lesz. Megtapasztalhattuk azt, hogy egy cselekvőképes kormányzás stabilitást jelent, a határait, polgárait megvédeni képes kormányzás pedig biztonságot - zárta beszédét Sopron és térsége országgyűlési képviselője.
 

Fotó:Máthé Alexandra


A koncerten előadott szimfonikus műnek, a népszavazás centenáriumára készült És mégis élünk című táncelőadásnak a zenéjét Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző írta, aki színpadra is lépett. Január elseje szimbolikus a népszavazás szempontjából, hiszen a várost és a környékbeli falvakat az antant képviselői hivatalosan 1922. január 1-jén adták át Magyarországnak.


A hagyományos újévi hangversenyen részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester és Csiszár Szabolcs alpolgármester is. Sopron polgármestere pohárköszöntőt mondott a koncert végén a hallgatóságnak.
 

Kérem, várjon... Kérem, várjon...