- Ez egy úgynevezett oszlopkályha. Elsőssorban nem fűtésre használták, hiszen viszonylag kicsi a felülete, és a magassága is jóval kurtább, mint a 18. században használt kályháké általában. – ismertette a Stornó-házban ékeskedő takaros, fehér fűtőeszközt Nemes András, a Soproni Múzeum művészettörténésze. – Ennek a funkciója inkább az otthon díszítésében merült ki. Idősebb Storno Ferenc is elsősorban ezért vásárolta a fűtőalkalmatosságot, a belsejében található fűtésnyomok alapján legfeljebb egyszer-kétszer fakasztottak benne lángokat. Az ilyen oszlopkályhák egyébként a 19. század 60-as, 70-es éveiben élték virágkorukat – fűzte hozzá. 

Ez a kályha azonban a mai szakértők számára is „meglepően” kedves – ugyanis, egy több évitizeden átívelő, kalandos történéssorozatra tett pontot. Ebben a történetben négy, a Storno-gyűjteményt ékesítő kályha kapott szerepet, amelyeknek a sorsa sokáig rendkívül zordra sikerült. – Ezek a műtárgyak önmagukban nem annyira különlegesek – szögezte le a művészettörténész. – Ugyan mindegyiknek megvan a maga kis története, ha csak egykeként lennének a kollekcióban, akkor kevésbé lennének érdekesek számunkra. Azonban, így együtt, a Storno-gyűjtemény adta enteriőrben igazán különleges történettel tudnak szolgálni az érdeklődőknek – mondta Nemes András, aki hozzáfűzte: ez főleg az utolsó ötven évükre igaz.

- Ennek a históriának a legizgalmasabb szereplője alighanem az előbb bemutatott fehér oszlopkályha – jelentette ki a művészettörténész. – Ez a legutolsó láncszem a történetben, ugyanis csupán 2018 decemberében készült el. Azóta 50 teljes évig nem volt látható itt, a Storno-gyűjteményben, annak ellenére, hogy a mesés kollekciónak otthont adó ház 1987. május 17.-én, alaposan felújítva újra nyitotta a kapuit – fűzte hozzá.

Nemes András kiemelte: ennek az oka kettős. – Ez a gyűjtemény 1976-ban bezárta kapuit, ugyanis ekkor kezdődött az épület teljeskörű rekonstrukciója. Ekkor ezeket a kályhákat is le kellett bontani – kezdte így a történetet. – A műtárgyakat szakszerűen lebontották, aztán gondosan beszámozták, majd átszállították a Rejpál-ház egyik pincéjébe. Ez egy takarosan felújított épület volt, azonban arra nem volt mód, hogy a Storno-gyűjtemény ottani, ideiglenes felállásában kiállítsák a kályhákat, ezért elraktározták azokat. Sajnos ez a pince a gondnokkal közös használatú volt, ráadásul, mi már nem is tudtuk, hogy a fűtőalkalmatosságok ott vannak. Csak akkor szereztünk tudomást ezekről, amikor egy téli napon ezek a műtárgyak kikerültek az épület udvarára, kellőképpen törött állapotban – szögezte le a művészettörténész.

A Soproni Múzeum történészei menten nekiveselkedtek a kályhák megmentésének. – Szét kellett válogatnunk minden egyes elemet. Kettő zöld, és kettő fehér fűtőalkalmatosságról van szó, tehát viszonylag könnyű dolgunk volt. Azonban, miután szétválogattuk a darabokat, láttuk, hogy nagyon sok a törött felület, sőt, sok elem egyáltalán nem volt meg – emelte ki Nemes András. 

A szakemberek a kályhák tényleges restaurálási folyamatába végül 1987-ben fogtak bele. Amikor a gyűjtemény abban az esztendőben ismét kitárta kapuit, még csak kettő kályha tudott visszakerülni a helyére. A szakemberek a harmadik, úgynevezett császáralakos fűtőalkalmatosságot a 2000-es évtized közepén tudták csupán restaurálni, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – a negyedik kályha tavalyi felújítása ugyanennek az intézménynek a támogatásával valósult meg.

- Ez a történet egyrészt rávilágít a műtárgyakkal szembeni gondatlanság felfoghatatlanul rossz következményeire, másrészt, megmutatja, hogy a múzeumoknak egy nagyobb tárgy restaurációja nem megy egyik pillanatról a másikra – hangsúlyozta a művészettörténész. – Egy ilyen volumenű munkát tudományos előkészítés előz meg, és megfelelő szakembereket, valamint forrást is kell találnunk hozzá – fűzte hozzá. 

A kályhák zord történetének másik fonala a tudományos szempontok köré fonódik. – A 80-as években a historizmus megítélése sokkal kedvezőtlenebb volt, mint napjainkban – szögezte le Nemes András. – Vagyis, akkoriban a 19. század utolsó harmadának művészetfelfogása még nem volt annyira megbecsült. Ez a Storno-gyűjteményre is kifejtette a hatását. A ház felújítása során előkerült, idősebb Stornó Ferenc által beburkoltatott 18. századi faliképek miatt nagyon sok mindent nem helyezhettünk vissza a falakra, és a termekbe. Tehát, ha például ez a fehér oszlopkályha akkoriban épen kerül elő, akkor sem gyarapíthatta volna a tárlatot, ugyanis mögötte egy 18. századi falikép látható. Aztán, a 21. század elejére a historizmus felértékelődött, és így már ezt a műtárgyat is felállíthattuk ide. És ha jobban megnézzük, ez a kályha egyáltalán nem zavarja a gyűjtemény értékes összképét, ahol a 19. századi Storno-enteriőr, és a barokk falfestmények rendkívül különleges, és színes elegyet alkotnak – fejtette ki a művészettörténész.